2017. december 25., hétfő

Buzi a munkahelyen

HR vezető: mi az az LMBTQ?
Kolléga1: az én autómba ne üljön buzi!
Kolléga1: ne házasodhassanak a melegek, mert kicsapongó életet élnek!
Kolléga2: engem zavarnak, ne vonulgassanak, ne reklámozzák ezt!
Kolléga2: ne házasodhassanak, az nem normális!
Kolléga3: ez miért nem betegség? Szerintem az.
Kollága4: engem nem zavar, csak otthon csinálják, engem hagyjanak ki ebből.
Kolléga5: felmondok, ha mellém ülne.
Kollága6: (suttogva) de ugye tudod, hogy XY buzi? (Mintha leprás lenne.)

Micsoda sötétség. És ez egy multi Budapesten...

2017. december 18., hétfő

Pozitív

Cseteltem vele. Viszonylag hamar elmondta, hogy HIV+. Ami kissé sokkolt. Nem igazán tudtam jól kezelni. Azt tudtam, hogy vele akkor semmi nem jöhet szóba. (Pedig lehetne, nem leprás a tudomány mai állása szerint.) Behúztam a kéziféket. Mondta, hogy legalább jó volt csetelni. Nem találkoztunk végül, de beszélünk. Azt mondja, könyvet írhatna a szomorú történeteiről. 1-2-t mondott is. Bosszant és bánt, hogy nem tudtam, és még most se tudom jól kezelni. Dolgozom rajta.  

Na és mi történik? Az m3 (!) pont leadja a Philadelphiát, amit én pont megnézek tizenötödszörre is.

Oktatófilmbe illő film a Philadelphia, meg végtelemül szomorú is. Talán a legszebb rész az, amikor az egész családja kiáll mellette. 1993-ban még a melegség sem volt annyira elfogadott (finoman szólva), az AIDS-ről is kevesebbet tudtak. Ezeket kiválóan bemutatja a film. Hozzáteszem, Tom Hanks mellett Antonio Banderas és Denzel Washington is szenzációsat alakít. 



2017. december 12., kedd

Kálvin

Senkit nem zavar, hogy a Kálvin téri aluljáró egy nagy hajléktalanszálló lett a tél beköszöntével? 

Nem, senkit.

2017. december 7., csütörtök

Melegházasság summary

Zenész hírek a nagyvilágból 252. - Ausztriában is házasodhatnak a melegek 2019-től

Egy bécsi bíróság elutasította korábban két, élettársi kapcsolatban élő nő kérését arra, hogy összeházasodjanak. Ügyük az alkotmánybíróságra került végül. Ügyvédjük arra hívta fel a figyelmet, hogy Ausztria az első európai ország, ahol bíróság döntött a melegházasságról: más országok a politikai utat választották.

Diszkriminatívnak minősítette az osztrák alkotmánybíróság kedden az azonos nemű személyek összeházasodásának tilalmát, és ezzel megnyitotta az utat azelőtt, hogy a jövőben ilyen házasságokat kössenek.

A bíróság döntése alapján az azonos nemű személyek 2019 elejétől léphetnek törvényesen házasságra Ausztriában.

A melegek élettársi kapcsolatban élhetnek most Ausztriában, igaz, néhány hónapja ezt anyakönyvvezető előtt is bejegyeztethetik.

Az azonos neműek közötti házasság tilalma sérti az egyenjogúság elvét és azt a jogot, hogy az emberek között ne tegyenek különbséget szexuális irányultságuk szerint – mondta ki az osztrák alkotmánybíróság.

A testület elé azért került az ügy, mert egy bécsi bíróság elutasította két, élettársi kapcsolatban élő nő kérését arra, hogy összeházasodjanak.

A panaszosok ügyvédje történelminek minősítette a döntést, és arra is felhívta a figyelmet, hogy Ausztria az első európai ország, ahol bíróság döntött a melegházasságról: más országok a politikai utat választották.

Ausztriában 2010-ben lépett életbe az azonos nemű párok élettársi kapcsolatát engedélyező törvény, idén áprilistól az élettársi kapcsolatot anyakönyvvezető előtt is megerősíthetik. Azonos nemű párok 2013 óta örökbe fogadhatják partnerük vér szerinti gyermekét, 2015-től pedig nem vér szerinti gyermek közös örökbefogadása is lehetővé vált.

A bécsi érseknek nem tetszik

Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek élesen bírálta az osztrák alkotmánybíróság döntését. "Nyugtalanító, hogy még az alkotmánybírák is szem elől tévesztették a házasságnak a férfi és nő kötelékeként értelmezett különleges természetét" – nyilatkozta a Kathpress katolikus hírügynökségnek. Azt is mondta, hogy a házasság minden más kapcsolati formánál jobban megfelel a gyermekvállalásra, a gyermekek megóvására és felnevelésére, ezzel biztosítva a nemzedékváltások folytonosságát.

A bíboros szerint az alkotmánybíróság a valóságot tagadja azzal, hogy tagadja a házassági kötelék egyedülállóságát illetve jogilag kiemelt helyzetét, amely a nemek különbözőségére épít.  Schönborn egyben reményét fejezte ki, hogy hosszú távon győzni fog "a teremtés rendjének" szemlélete.

Forrás: HVG
SPF: derék döntés, ugyanakkor a legnagyobb kérdés mindig az, hogy a társadalmi támogatottsága megvan-e a melegházasságnak, mint láthattuk Ausztráliában. Úgy néz ki, Ausztriában se lesz probléma.

2017. december 4., hétfő

Zenész hírek a nagyvilágból 251. - Ausztrália


A képviselőház idei utolsó, kéthetes ülésszakán elsőbbséget kapott a melegházasság kérdése azután, hogy ősszel a lakosság többsége – 62 százaléka – postai úton intézett konzultáción támogatta a reformot. A visszaküldött levelek aránya csaknem 80 százalékos volt.

Tim Wilson konzervatív képviselő hétfőn az elsők között szólalt fel a vitában, és élve a kivételes alkalommal, azon melegében megkérte barátja, a hallgatóság karzatán ülő tanító, Ryan Bolger kezét. A 33 éves általános iskolai pedagógus igent mondott, amit megtapsoltak. A tetszésnyilvánítás ellenére még nem vált törvényessé a melegházasság Ausztráliában, bár a főbb parlamenti pártok szeretnék, ha ez a héten megtörténne.

A tervezetet a szenátus már elfogadta a múlt héten. Ha törvény lesz, akkor Ausztrália a világ 26. államaként legalizálja az azonos neműek házasságát, pedig 1997-ig több tagállamában még törvénybe ütköző volt a homoszexualitás.

Forrás: HVG
SPF: szép, és a levezető elnök is milyen jó arc, nem egy Kövér László... :)

2017. december 3., vasárnap

Minden szép

Lehet, hogy kicsit túltoltam ezeket a személyiségfejlesztő meg pozitív pszichológia tréningeket, de tök jó, hogy a legnépszerűbb magyar zenekarnál belefér, hogy az új klipjükben kortárs balett jelenik meg. 
A másik, hogy próbáltam angolra fordítani a refrént, de semmi nem adja vissza azt a szót, hogy "elmúltunk". Bármennyire szomorú, mégis mindent elmond.

 

Ő is szép. :)


Forrás


Forrás

És az advent is szép, ha már ma van az első vasárnapja.
Gyújts éjszakánkba fényt,
had égjen a soha ki nem alvó tűz,
a ki nem alvó tűz. 

2017. november 21., kedd

Hajdú, Cini és a leszbikus lánya

Magam sem gondoltam, hogy ottmaradok egy ilyen műsoron, mégis kit érdekel ma Zalatnay Cini, kit érdekel Hajdú Péter?! Ehhez képest végignéztem ezt a beszélgetést. Két meglepő dolog is volt benne:

1. Nem tudtam, hogy Zalatnay lánya nyíltan leszbikus. Ráadásul egy háromgyerekes (!) fekete nővel él együtt (Londonban). Azért itt megállhatunk egy szóra, ahogy látszott is, hogy Zalatnaynak nem volt könnyű ezt megemészteni, sőt, talán még nem is sikerült igazán, erről egész nyíltan beszélt. Azért egy coming outnál tényleg nem csak a megnyíló embernek könnyű, nagyon jól látszott, hogy egy anyának éppúgy nagy teher elfogadni így a lányát. Meg azt is, hogy egy háromgyerekes fekete anyával van.

2. A másik Hajdú Péter kiállása a melegek mellett. Teljesen meglepett. Ilyen erős és határozott kiállást még nem láttam. Kb. azt mondta, hogy végtelenül proli dolog a homofóbia, hogy aki ezt nem fogadja el, az nem normális. Emelem kalapom.

Videó: ATV

2017. november 20., hétfő

Ceausescu és a börtön

A kommunista propaganda szerint a pártfőtitkár két évet töltött az ország leghírhedtebb börtönében, mert már 15 éves korában a földalatti kommunista párt aktív tagjaként dolgozott. Úgy tűnik, a valóság ennél jóval szürkébb: egy ellopott táskával bukott le, amiben – pechjére – sztrájkra hívó röpcédulák voltak. A rácsok mögött került kapcsolatba a kommunistákkal, és azt ott szerzett ismeretségeket kamatoztatta később igen hatékonyan. 

A börtönben azonban történt más is. Ceausescu doftánai raboskodása idején az illegális kommunista párt szintén bebörtönzött vezetői vizsgálatott tartottak egy idős rabtársuk „morális eltévelyedései” ügyében. Smil Marcovici a fiatal elvtársakhoz vonzódott, szexuális kapcsolatot létesítve a rácsok mögött. Ezek között volt az akkor 15 éves Ceasescu is. A vizsgálóbizottság egyik tagja, Chivu Stoica furcsa körülmények között lett öngyilkos évtizedekkel később, amikor az emlékiratain dolgozott – özvegye szerint Ceausescu így szabadult meg élete ezen kínos fejezetének utolsó tanújától.

A Historia.ro elemzője szerint nem lehet azt mondani, hogy a későbbi pártfőtitkár meleg lett volna. Börtönkörülmények között előfordul a kényszerű homoszexualitás, amely megszűnik azonnal, ahogy az elítélt szabadlábra kerül.

A vizsgálóbizottság által feltárt tények traumatizálták Ceausescut – egyik közeli ismerője, Dumitru Popescu szerint ennek köszönhető krónikus függősége későbbi felesége iránt. Nicolae életében ugyanis egyetlen nő volt: Elena Petrescu. Ennek fényében érdekes egy orvos vallomása, aki a rendszerváltás után arról beszélt: a doftánai börtönben kikezelte Ceausescu tripperét.

Elgondolkodtató az is, hogy évtizedekkel később Ceausescu határozott utasításba adta, az országban épülő egyetemista kollégiumokban nem lehetnek kétszemélyes szobák, hogy a fiatalok között ne alakulhasson ki homoszexuális kapcsolat.

Forrás: MNO
SPF: érdekes...

2017. november 16., csütörtök

Zenész hírek a nagyvilágból 250. - Ausztrália és a melegházasság

Nemzeti konzultációt tartott az Ausztrál Államszövetség arról, hogy megváltoztassák-e a házasságról szóló törvényt. A szavazásra jogosultak több mint háromnegyede, 79,5 százaléka vett részt a postai úton rendezett konzultáción, a válaszadók 61,6 százaléka támogatta, hogy legalizálják az azonos neműek egybekelését Ausztráliában. A 150 választókerületből 146-ban 70 százaléknál magasabb volt a részvétel, míg a törvény módosítását csak 17 választókerületben ellenezték.

Igennel szavazott az egyik leghíresebb ausztrál, az ötszörös olimpiai bajnok úszó Ian Thorpe is.

Nagyon izgatott voltam egész nap, mert idegesen vártam az eredményt, ami nagyon fontos rengeteg embernek országszerte. Azt akartam, hogy ma minden rendben legyen – mondta az úszó.

– Hihetetlenül büszke vagyok az azonos neműek házasságának nagy-britanniai legalizálására, és örömmel látom, hogy más országok is ebbe az irányba tesznek lépéseket. Jó napot, Ausztrália! – írta Facebook-oldalán David Cameron brit exminiszterelnök.

Érdekesség, hogy mindkét angolszász országban konzervatív erők vezetésével zajlott a melegházasság legalizálása.

A lakossági felmérés nem kötelezi semmire az ausztrál kormányt, de a kabinet korábban megígérte: ha a szavazók kiállnak a homoszexuálisok házassága mellett, beterjesztik az erről szóló törvénytervezetet a parlament elé. Malcolm Turnbull miniszterelnök az eredmény ismeretében azt mondta, ha rajta múlik, az ünnepekre már megszületik a törvény.

Ausztrália lehet a világon a 25. ország, ahol legalizálják az azonos nevűek házasságát.

Forrás: MNO, HírTv
SPF: szép kis karácsonyi ajándék lehet. :) Ugyanakkor nekem még mindig fura, hogy egy modern Ausztrália csak 2017-ben jut el ide. Ezt még emésztem.

2017. november 11., szombat

Távkapcsolat

Három rendkívüli történet olyan párokról, akiket elválaszt a távolság. A már 15 éve meleg randioldalt és alkalmazást üzemeltető PlanetRomeo három pár számára biztosította a lehetőséget, hogy az elszakított szerelmesek Amszterdamban, az LMBTQ-jogok szülővárosában újra találkozhassanak egymással és együtt töltsenek egy hetet. A három páros egyik tagja ráadásul egy magyar fiú.



Forrás és a videók: Humen

2017. november 6., hétfő

Hány lesz még?

Azért most nagyon úgy tűnik, hogy Keró meg Kevin Spacey leginkább pederaszták...

2017. november 5., vasárnap

Zenész hírek hazánkból 113. - Melegprostik Pesten

Van melegprostituált, aki gumi nélkül is vállalja, a fa mellett

Az orális és az anális szex tarifáit is elmondta nekünk az a férfi, aki körbevezetett minket a férfi prostituáltak világában. Azt is elmondta, hogy sok férfi óvszer nélkül is vállalja az aktust. Azt is megmutatta, hogy a prostituáltak hol fogadják a kuncsaftjaikat. Megrázó őszinteséggel beszélt az egészről a férfi, aki magáról azt állítja, hogy ő nem prostituált.

Forrás és folytatás: Origo
SPF: ha ő nem akarta, hogy felfedjük, hogy hol van, akkor én se fogom, bár szerintem mindenki tudja, hogy hol van ez. Egy fa mellett a sötétben, pénzért, áhh, sose jussunk ide...

2017. november 2., csütörtök

KMG

Nyilván még nincs rá semmi bizonyíték, nem is tudom, hogy lesz-e valaha, aki előáll vele, szerintem a fiúk sokkal kevésbé fognak előjönni a történeteikkel, ha egyáltalán igaz, legyünk korrektek. De le kell írnom azt is, ami bennem van, hogy így legyen ötösöm a lottón. Nekem mindig is végtelenül unszimpatikus, visszataszító volt ez az ember. Ha ezeket nem tette, akkor is, az a gőg, a műmájerség, a kivagyiság, az egész lénye, ha meg igazak a hírek, akkor meg nem is tudom mit mondjak... Bármi is igazság ebben az újabb történetben, legyen vége annak, hogy egyesek évtizedekig élet-halál urát játszanak egy-egy nagy intézményben. Nagyon fontos, hogy derüljön ki az igazság. 

Előzmények: MNOkalmarpeter

2017. november 1., szerda

Mit keresel? / Looking for?

 Rendező / Director: CHOU Tung-yen

“Mit keresel?” – ez a leggyakoribb kérdés az összes meleg társkereső alkalmazásban. Válaszolni pedig nem könnyű, legalábbis Yennek, a film rendezőjének nem volt az négy évvel ezelőtt, amikor először próbálkozott. A kérdés arra sarkallta, hogy nekiinduljon a világnak és válaszokat keressen: 60 meleg férfivel találkozott, akik szerelmeikről, csalódásaikról, szakításaikról szóló történeteiket osztották meg velünk: milyen melegként társat keresni napjainkban? És mint minden nagy utazás esetében, ahogy halad velünk az idő és záporoznak felénk a zavarba ejtő válaszok, mi is feltesszük a saját kérdéseinket: Vajon mi mit keresünk?

Forrás: Palantír Film, Port
SPF: elgondolkodtató a trailer is, de ezt sem lehet beágyazni...
Taiwan Dox 2017 - Taiwani Dokumentumfilmnapok, Toldi Mozi, 2017.11.02-04.

2017. október 30., hétfő

Kevin Spacey is

Kevin Spacey meleg

Az Oscar-díjas színész éveken át nem volt hajlandó megerősíteni vagy cáfolni a szexualitásáról szóló pletykákat. A Weinstein-botrány kitörése nyomán most őt is zaklatással vádolták meg.

Kevin Spacey vasárnap bejelentette: meleg férfiként él tovább. A színész közölte, eddig biszexuális volt, és egész életében nagyon élvezte a férfiakkal való romantikus együttlétet, most azonban döntést hozott a folytatásról.

Spacey mindezt azután jelentette be, hogy egy színésztársa, Anthony Rapp szexuális zaklatással vádolta meg. Rapp a BuzzFeednek beszélt arról, hogy karrierje kezdetén, 1986-ban Spacey meghívta egy partira magához, majd amikor a többi vendég már elment, az ágyra fektette, ráfeküdt és fogdosni kezdte. Az akkor még csak 14 éves Rapp állítása szerint valahogy ki tudott mászni alóla – emlékei szerint Spacey részeg volt –, és távozott.

A most coming outoló színész a Twitteren válaszolt Rappnek. Azt írta, elborzasztották pályatársa szavai, mert nem emlékezett a harminc évvel ezelőtt történtekre. Elnézést is kért a „mélységesen helytelen részeg viselkedéséért”. Majd közölte: Rapp szavai adtak számára bátorságot ahhoz, hogy szembenézzen bizonyos kérdésekkel az életében. Ezután hozta meg a döntést a folytatásról.

A meleg közösség nem kér belőle
A meleg közösség egy emberként állt ki Kevin Spacey ellen, szerintük ugyanis nyilvánvaló, hogy a színész ezzel próbálja a saját kezébe venni az ügy tálalását, hogy ne a zaklatásról legyen szó, hanem arról, hogy részeg volt, illetve hogy mostantól meleg emberként él tovább. Manapság sokkal kevésbé számít politikai tettnek, ha valaki vállalja homoszexuálitását, ennek ellenére a közösség úgy érzi, Spacey ezzel sokat árt az ügyüknek.

Az itthon nem igazán ismert, az Egyesült Államokban viszont nagy népszerűségnek örvendő és nyíltan meleg komikus, Billy Eichner elsők között írt véleményt a Spacey-ügyről Twitteren: „Kevin Spacey nyilatkozata. Nem. Ki van zárva. Nem.”


Rose McGowan, a Weinstein elleni ügy egyik kulcsfigurája a médiának üzent, és azt kérte: a sajtómunkások továbbra is segítsenek abban, hogy felerősítsék az áldozatok hangját, illetve működjenek közre, hogy egyenlőbbek legyenek a feltételek Hollywoodban. 


A legnagyobb tiltakozást az váltotta ki, hogy Spacey-nek miért kellett egy ilyen súlyos ügyet összemosnia azzal, hogy vállalja szexuális identitását. Ráadásul ezzel rengeteget árthat az LMBTQ-közösségnek, hiszen – ahogy írják – attól, hogy valaki meleg, még nem lesz elfogadható a 14 éves fiúk molesztálása.

Forrás: Index, HVG

2017. október 29., vasárnap

Zenész hírek a nagyvilágból 249. - Melegpornós matektanár

A római La Sapienza egyetemen - a leghíresebb és legnagyobb Olaszorságban - tanít Ruggero Freddi professzor, azaz mint kiderült, művésznevén Carlo Masi, aki Amerikában szép karriert tudhat magáénak melegpornósként.

Valahogy feltűnt egy videó, amin konditeremben gyúr, és innen jutottak el a diákok a pornóoldalakra. De a tanítványok a Repubblica szerint nem akadtak ki a tanár múltján, inkább azzal viccelődnek, hogy van egy tanáruk, aki egyszerre tiszta izom és tiszta agy (ugyanis informatikai mérnök és matematikai diplomája is van).

Freddi egyébként elmondása szerint soha nem titkolta, hogy pornózott és nem zavarja az sem, ha összesúgnak a háta mögött. A pornóról pedig azt mondta, hogy szegény családból származott, próbált feltörni, és bár lediplomázott, nehezen boldogult. Ekkor kapott egy jövedelmező ajánlatot, és mivel kellett a pénz, így hát elvállalta: a keresett pénzt befektette, ledoktorált, a pornózást pedig végleg maga mögött hagyta. 

Forrás: Index
SPF: kellett a pénz, van ez így. :)

2017. október 25., szerda

Mert nagyon magas szintű üzleti és politikai kapcsolatai vannak.

Ha csak egy interjút olvasol el a héten, az ez legyen.
Elég szörnyű állapotok vannak.
Borzalmas a korruptság mértéke.
A legelesettebbeket senki nem védi meg.
Szomorú leszek ezektől.
Miközben sok újat nem mondott.
Sajnos.

Marton

Nem értem ezt a szerecsenmosdatást.
Vagy most mindenki meglovagolja a hájpot, hogy ezáltal róla beszéljenek 15 percig, és próbál meghökkentőt mondani addig is. Akkor értem. Egyébként nem.
Jól tette, hogy elmesélte, de a nevét nem kellett volna kimondani. 
Miért nem kereste fel személyesen és vonta kérdőre? 
Úriember. 
Dolgoztam vele. Nem tapasztaltam ilyet. 
Mindenhol ez megy.
Ezek persze mind lehetnek is, hiszen mindenki a saját olvasatában éli meg, de ha valaki velem úriember, attól még lehet, hogy mással nem az. A bicskei gyermekotthon vezetőjéről se gondolta volna senki, hiszen 
Köztiszteletben áll. 
Hívő katolikus, mindig ott volt a templomban.
Kitüntették. 
Úgyse hiszed el róla, ő nem olyan.
Aztán kiderült, hogy gyerekeket molesztált, erőszakolt éveken át... Gyerekeket. Ja, bocsánat, még nem tudjuk, mert a bíráság nem mondta ki. Csak akkor történt meg. 
A kedvencem egyébként a 
Kiváló rendező.
Aminek aztán az ég világon semmi köze hozzá. 

Nyilván ott az alaptalan vádaskodás lehetősége is, meg ha te keresed a szereposztót, de amikor tömegével állnak ki az áldozatok, akkor el kellene gondolkodni, hogy ez nem az a szitu, és lehet benne valami...

Zenész hírek a nagyvilágból 248. Fegyverkeznek a melegek és leszbikusok az USA-ban

Sportlövő egyesületeket alapítanak az LMBT közösségek az USA-ban. Nem a fegyverek iránt érzett vonzalom miatt, sokkal inkább önvédelemből és egyben figyelmeztetésként az egyre erősödő, fehér felsőbbrendűséget hirdető szélsőséges csoportok miatt.

- Szembe kell néznünk a félelmeinkkel és tudatosítanunk kell, hogy olyan világban élünk, amelyben a konzervatív a legjobban felfegyverzett közösség – mondta az egyik leszbikus-meleg lövészegylet tagja.

Az elmúlt hónapokban több olyan utcai megmozdulás volt az Egyesült Államokban, amelyeken nyíltan rasszista, fajgyűlölő és neonáci nézeteket hirdettek. Ezekre válasz az LMBT közösségek fegyverkezése.

Ahogy az egyik klubtag mondta, a közösség tagjai gyakran érzik, vagy éreztetik velük, hogy gyengék, védtelenek a szélsőségesekkel szemben. – De jó ha tudják, ha kell, velük szemben most már képesek lesznek megvédeni magukat fegyverrel is, ha kell – mondta.

A szélsőséges, kirekesztő nézetekkel szemben is egyre aktívabb az ellenállás az Egyesült Államokban, az ilyen típusú felvonulásokon a neonáci és Ku klux klán ellenes transzparensek egyszerre vannak jelen a “Mondj nemet Trumpra!” szlogenekkel.

Az egyik helyi melegjogi szervezet vezetője ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a fegyverkezési versenyeknek soha nem volt még jó vége a történelemben, mindig csak pusztítást és áldozatokat eredményeztek, ezért nem lehet jó válasznak tekinteni a mostani helyzetre sem.

A lövészegyletek mindenesetre egymás után alakulnak, és már nem csak New York államban, hanem az Egyesült Államok más régióiban is.

Forrás: Euronews
SPF: ez egy remek irány lesz...

2017. október 18., szerda

Zenész hírek a nagyvilágból 247. - Otthagyta az angol szélsőjobboldalt a zsidó neonáci, miután nyíltan felvállalta, hogy meleg

Kevin Wilshaw, brit neonáci aktivista, az Egyesült Királyságban működő Nemzeti Front alapítója, egy tévéinterjúban elmondta, hogy a saját neméhez vonzódik és otthagyja a szélsőjobboldali mozgalmat, írja a Newsweek. A férfi Channel 4 csatornában mesélt arról, hogy miért csatlakozott a neonácikhoz:
Nem volt túl sok barátom a suliban, csatlakozni akartam egy közösséghez, aminek van valamilyen célja.
Állítása szerint ő sosem vett részt erőszakos, gyűlölet-bűncselekményekben, de volt, hogy ellenkezés nélkül nézte, ahogy társai feketéket zaklatnak és aláznak meg. A saját homoszexualitását és zsidóságát sokáig nem kötötte össze a csoport nézeteivel.
A zsidókról úgy gondolkodott, mint egy "nemzetközi, arctalan csoportról", és hiába volt az anyja zsidó származású, se őt, se önmagát nem kötötte össze azzal az elképzelt csoporttal, amit gyűlölt. Wilshaw arról is beszélt, hogy nehéz lesz megtöltenie új dolgokkal az életét, hiszen az elmúlt 40 évben a szélsőjobboldali mozgalom aktív szervezésével foglalkozott.

Forrás: Index
SPF: az ő Szegedi Csanádjuk.

2017. október 16., hétfő

Egy portré - Erdélyi. Magyar. Keresztény. Meleg.

„Egy meleg is lehet autonómiapárti, hazafias, nagy magyar vagy nagy székely” – mondja egy erdélyi meleg a Mandinernek. Szerinte a jobboldal sokszor elriasztja magától az egyébként hasonló értékrendet valló melegeket. Kolozsvári portrécikkünk erdélyiségről, kereszténységről, magyarságról – és melegségről.

Leültem csevegni egy erdélyi magyar meleggel. Mivel a beszélgetőtársam régi ismerősöm, mondhatni barátom, minden zavar nélkül tehettem fel neki bármilyen kérdést, amolyan kedélyes beszélgetésként zajlott az interjú. A rá jellemző vicces stílusban mesélt az életéről, az erdélyi meleg mindennapokról. Beszélgetés közben ő sörözik, én heteróként szörpöt iszok. Hogy milyen ember ő? Tisztességes, keresztény, magyar, transzilvanista – és teljesen mellékesen meleg. 

Forrás és folytatás: Mandiner

2017. október 12., csütörtök

Munkatárs

Van egy - nem közvetlen - kollégám, akinek a megjelenése, a járása, az öltözködése, a gesztikulációja, a hanglejtése, meg úgy minden azt mutatja, hogy szintén zenész. Egyébként elég helyes is, de ez most mellékes. Ehhez képest van egy felesége és egy gyermeke. Nem tudom hova tenni. Van egy másik ilyen is, de ő már idősebb, de dettó. 

2017. október 11., szerda

Okt. 11.

Október 11-e a coming out, azaz az előbújás nemzetközi napja. Fiatalok meséltek nekünk arról, milyen érzés volt először bevallani valakinek, hogy nem heteroszexuálisak, vagy épp hogyan fogadták, amikor a barátaik elsőként előttük vállalták fel magukat.

Forrás és videó: 24.hu

Mindeközben Oroszországban kirúgtak egy eladónőt, mert kiszolgált egy meleg vásárlót...

2017. október 3., kedd

MSZP

Sose gondoltam, hogy valaha egy pillanatra is megsajnálom a szocikat, de annyira szánalmasak, hogy lassan már sajnálom őket... :)

2017. október 2., hétfő

Kurdisztán és Katalónia

A szomszédaival és a nagypolitikával ellentétben szerintem abszolút jár egy ország a kurdoknak, igenis legyen Kurdisztán. Mégse áll ki mellettük senki, sőt. Ezért nem is lesz. Egy következő háborúig biztos nem.
Ugyanakkor Katalóniával már nem vagyok ennyire egyértelműen függetlenségpárti, pedig alapvetően nekik is járna, ha függetlenek szeretnének lenni. Viszont érdekes, mert Spanyolország nagyobb része meg nem szeretné, ha kiválnának és akkor hogy érvényesüljön a többség dönt elve. Sehogy. 
Mondjuk ez Kurdisztánnal is így van, hiszen a törökök, az irániak, a szírek és az irakiak többsége se szeretné megbontani az országukat. Nem mondanak le egyes területekről, még ha kurdok is élnek ott.
Nem egyszerű, nem tudom mi lenne a legjobb.

2017. október 1., vasárnap

Filmes ajánló

Testről és Lélekről

A trailert nem lehet belinkelni, most ez az új a YT-on, sok értelme nincs, mert így nem lehet reklámozni, na mindegy. Igaz, az előzetes abszolút nem adja vissza a filmet, és számomra sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Hogy miről szól? Sok mindenről, de leginkább talán a szerelemről. 

Forrás: mozinet


Kedi - Isztambul macskái

Nagyon aranyos dokumentumfilm, ami szintén nem elsősorban a macskákról szól, hanem az emberről. Gyönyörű vágóképekkel. 


2017. szeptember 29., péntek

Őcsény 4 sorban

Az ország szégyene lett.
Meg a kormányé.
Keresztény emberként végtelenül szomorú vagyok.
Meg dühös.

2017. szeptember 27., szerda

Zenész hírek a nagyvilágból 246. - Azerbajdzsán

Helyi beszámolók szerint legalább száz meleg és transznemű személyt tartóztattak le, akiket aztán megvertek vagy megkínoztak a rendőrök. A hatóságok nagyszabású razziát tartottak a fővárosban, Bakuban, és a letartóztatottakat kényszerítették, hogy adják meg barátaik és ismerőseik címét.

A rendőrség állítása szerint az akciónak semmi köze az orientációhoz, csupán prostitúció-ellenes intézkedésről van szó. Más források szerint “a nemzet erkölcsi értékei védelmében” léptek fel a rendőrök.

Bár 2000-ben dekriminalizálták az országban a homoszexualitást, az LMBTQ emberek és aktivisták folyamatos elnyomásnak vannak kitéve. Egy 2015-ös felmérés szerint Európában Azerbajdzsánban, Örményországban és Oroszországban a legrosszabb az LMBTQ közösség helyzete.

Javid Nabiyev, a helyi LMBTQ szövetség elnöke szerint hirtelen, minden ok nélkül kezdett a rendőrség a melegek elleni hajtóvadászatba. Egyelőre nem világos, hogy mi váltotta ki a hatóságok kemény fellépését, és hogy pontosan hány embert tartóztattak le eddig, de ügyvédi jelzések szerint az elmúlt napokban legalább száz személyt vettek őrizetbe.

Nabiyev egy rendőrségi szóvivőt idéz, aki szerint nem hagyományos szexuális orientációjú személyek gyűlnek össze rendszeresen Baku központjában prostitúció miatt, és a környékbeli lakosok kérték a hatóságok közbelépését. Nabiyev szerint ez ostobaság. Az LMBTQ közösség tagjai joggal félnek, a rendőrség kifejezetten utazik azokra, akikről feltételezik, hogy meleg. Ok nélkül letartóztathatják, majd további címeket követelhetnek tőle, vagy akár pénzt a szabadon bocsájtásuk érdekében. 

Forrás: Humen
SPF: :(

2017. szeptember 25., hétfő

John McCain

Néha félelem fogja el attól, hogy mi vár rá, de azután megnyugtatja magát. "Azt mondom magamnak, hogy várj csak, vénember, hosszú ideig itt voltál, nagyszerű életed volt, nagyszerű tapasztalatokra tettél szert" - fogalmazott a CBS televíziónak adott interjújában John McCain szenátor. 

A szenátor kitért a Donald Trumppal fenntartott közismerten rossz viszonyára is. Elmondta, hogy elvileg örömmel venne egy beszélgetést az elnökkel, de hozzátette, kevés dologban értenének egyet, mivel eltérő a neveltetésünk és eltérőek az élettapasztalataink. Trump az üzleti életben pénzt csinált és sikeres mind a televízióban, mind a szépségkirálynő-versenyek rendezésében és másban is. Én katonacsaládban nőttem fel, és a kötelesség, a becsület, a haza szolgálata elveinek jegyében neveltek - mondta. 

Forrás: Index
SPF: még ilyenkor is a humoránál van.

2017. szeptember 24., vasárnap

Leszbikus momentum

Szerbiában leszbikus a miniszterelnök, Németországban a 3. legnagyobb erővé vált AfD vezetője szintén. (Mondjuk az utóbbi is érdekes, bár Jörg Haider sztorija után annyira nem is.) Mi meg egy Ungár Kláráig jutottunk.  

2017. szeptember 15., péntek

Elgondolkodtató

The gay men turning to the far right in Germany.
Why some gay men in Germany support the AfD.

Forrás: CNN
Nem lehetett betenni a videót, ezért a kép a link.

 A képre kattintva indul el a videó.

2017. szeptember 6., szerda

A magányosság, a feleslegesség és az elhagyatottság korának szentje

„Mai világunk legnagyobb betegsége nem a lepra vagy a tuberkulózis, hanem sokkal inkább az az érzés, hogy senkinek sem kellünk, senki sem törődik velünk, és hogy mindenki által elhagyatottak vagyunk” – mondta a tavaly szentté avatott Kalkuttai Teréz.
„Teréz anya Nyugaton egyre többször emlegette, hogy a világ legnagyobb szegénysége az, ha valakit nem szeretnek, nem akarnak, nem törődnek vele. Ő is ettől szenvedett. […] 

Forrás: MNO
SPF: valamit tudott, és tett ellene. Nagy tisztelet.

2017. szeptember 4., hétfő

Humen Film Festival

Sajnos videókat nem enged beszúrni a Humen YT-oldala, ezért a cím link is egyben, pedig mindhárom film előzetese elég jó. További részletek a honlapjukon. Ezek azok a filmek, amiket igazán szeretek, kevésbé vonz a mainstream mozi. Ezekben sokkal több az érzelem, a szenvedés, a dráma, a lélek, és ezek fognak meg.

A világ közepe (Die Mitte Der Welt, 2016)




Forrás: Humenonline

A 17 éves Phil éppen hazatér a nyári táborból. Anyjával és ikernővérével egy régi villában élnek, de a település többi lakójával szinte semmilyen kapcsolatuk sincs. A szomszédok túl különcnek tartják Phil családját, az anyjáról azt rebesgetik, képes beszélgetni az állatokkal. A fiú nem veszi észre, hogy távollétében valami megváltozott anyja és testvére között, akik nem állnak szóba egymással. Phil inkább legjobb barátnőjével tölti az idejét, amíg új osztálytársa nem akad, a titokzatos Nicholas, akibe beleszeret. Ekkor indul az érzelmi hullámvasút a fiú életében, egyszerre kell kezelnie a családi problémákat, barátnője féltékenységét, valamit az új szerelmet.

A film Andreas Steinhöfel azonos című ifjúsági bestellere alapján készült, a számos irodalmi díjat besöpört regény a felnőtté válás és a kamaszkor nehézségeit, valamint a boldogság keresését állítja középpontba.

Ártér (Esteros, 2016)




Forrás: Humenonline

A tizenéves koruk elején járó Matias és Jeronimo minden nyarat az argentin tengerparton tölt Jeronimo szüleinek nyaralójában. Az önfeledt szórakozás és a gyermeki játékok idővel új fordulatot vesznek – fizikai vonzalom kezd kibontakozni köztük, azonban kiteljesedésére már nincs lehetőség, mivel Matias apja új munkát vállal Brazíliában, és viszi magával családját is. Tíz évvel később, az immár tudományos pályára lépett, konzervatív Matias újdonsült barátnőjével visszatér ifjúkorának helyszínére és véletlenül újra összetalálkozik a bohém életet élő és melegségét nyíltan vállaló Jeronimóval. Hamar kiderül, hogy bár két teljesen eltérő világban élnek, a vonzalom nem szűnt meg közöttük. Úgy döntenek, kettesben töltenek néhány napot a tengerparti nyaralóban, ahol közös élményeik felelevenítése mellett azt is eldönthetik, hogyan tovább.

Vörös ördög (Handsome Devil, 2016)





A tizenhat éves Ned minden igyekezete ellenére sem tudja meggyőzni apját és mostohaanyját, hogy ne egy olyan bentlakásos iskolába küldjék, ahol a rögbi nem sport, hanem egyenesen vallás. A fiú egyedi ízlésével, magának való természetével és furcsa viselkedésével meglehetősen kilóg a sorból, és hamar az iskolatársak célpontjává válik. Az új tanév sem kecsegtet semmi jóval, ráadásul érkezik egy új tanuló, Connor, aki a rögbi csapat legnagyobb reménysége, és aki Ned szobatársa lesz. A két fiú nem is lehetne különbözőbb egymástól, közös életük döcögősen is indul, azonban hamar kiderül, hogy egyikük sem találja a helyét a konzervatív és csökönyös közegben. A sorsközösség barátsággá válik, amelynek sok kihívással kell megküzdenie.

2017. augusztus 27., vasárnap

Nate és Jeremiah álomotthonai

Igazából Jeremiah miatt kezdtem el nézni, régi nagy szerelem, haha. :)
Meg a kettőjük kapcsolata miatt is. Egész sokat mutatnak meg magukból, mindig belevisznek valamit, és persze ott a kislányuk is.
A műsor minden elemében amerikai, ezen nem is kell csodálkozni.


A műsorról: Port.hu

Ha belegondolok, hogy 20 éve (ami már 1997), de még akár 10 éve is egy ilyen műsor elképzelhetetlen volt itthon, meg a melegházasság is fényévekre volt, most meg teljesen normál, hogy szombat este főműsoridőben - igaz, egy kisebb csatornán - egy meleg házaspár, két férj berendezi a lakásodat, mindenki boldog, és még egy gyermekük is van, megmutatják, és még mindig mindenki boldog...

2017. augusztus 24., csütörtök

Ian Thorpe a melegházasságért kampányol



Forrás: Unicorn Booty
SPF: évekig nagyon titkolta, depis volt, jó látni, hogy felszabadult lett. Azt meg nem értem, hogy egy felvilágosult Ausztrália mit össze bénázik a melegházassággal...

2017. augusztus 21., hétfő

Egyenlő bánásmód

Ha én büntetett előélettel, bekokózva, bevont jogsival, gyorshajtással okozok halálos (pontosabban két ember halálát okozó) balesetet, akkor vajon mi történne velem? Nyilván minden további nélkül előzetesbe kerülök és 3-4 év múlva se szabadulok. 

Másokat máshogy bírálnak el.

Egy újabb eset, ami ismét megerősít abban, hogy se a rendőrségben, se a bíróságban nem bízhatunk, sajnos mindkettő tele van korrupt, bűnöző emberekkel. Tisztelet a kivételnek. 

2017. augusztus 15., kedd

Társkeresőn

Nem vagyok túl profi, de azért még mindig vannak dolgok, amiket nem értek:

  • kép nélkül ráírni a másikra és várni a csodát
  • profilt nem elolvasni, majd arról kérdezősködni, ami mind ott van
  • hazudni korról, súlyról, végzettségről, bármiről
  • leszarni, hogy a másik mit keres
  • bemutatkozás helyett faszos képet kérni
  • lebeszélni majdnem mindent, majd eltűnni
  • hétfőn nagyon horny, kedden semmi 
Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek.
Nagy az az állatkert...

2017. augusztus 9., szerda

A cigány fiú

Kora reggel volt. Morgott egy nagyot, miután nem talált semmi megmaradt aprót a BKK-automatában. Aztán odajött hozzám. Látszott, hogy nem volt teljesen tiszta. Zavaros volt a tekintete. Hogy drog vagy pia, azt nem tudom, de inkább drog. Valami olcsó pusztító. Olyan 15-18 lehetett, nem tudtam pontosan behatárolni. Helyes volt. Udvarias volt. Elnézést kért. Majd pénzt. Összeszedte minden tudását, és szép, kerek mondatokban beszélt, de látszott, hogy erőlködik. Viszont akart, megerőltette magát néhány forint reményében. Tökre értékeltem, hogy beszívva vagy bebaszva megerőlteti magát. Nem az, hogy adjál, tesó meg ilyenek, hanem 3-4 kerek mondatban. Adtam valamit. Aztán megkérdeztem, hogy mit fog ma csinálni, mi a célja. Hogy egyen valamit - válaszolta lemondóan. Majd elment. Pár nappal később - kora reggel - az aluljáróban láttam. Egy kartonlapon aludt. Félmeztelenül, rövidnadrágban, talán cipő nélkül. Rossz volt látni. Hol az anyja? Hol az apja? Hol vannak a rokonai? Lehet nincsenek is. Nyilván nem maga választotta az utcát. Nem olyan, mint a punkok. Milyen sors vár rá? Nem túl jó. Előbb-utóbb felhasználják, kihasználják, ő meg belemegy majd a pénzért. Vagy mert nem lesz más választása. Az utcán farkastörvények vannak. Simán börtönben fog kikötni. Mit tehetek én érte? Nem tudom megmenteni... 

2017. augusztus 1., kedd

Cukiságbomba a meleg kamaszról készített rajzfilm



A csetlő-botló meleg középiskolás srácnak, Sherwinnek először csak majd kiugrik a szíve, amikor meglátja az iskola a legmenőbb srácát, aztán...de a többi derüljön ki a 4 perces kisfilmből, amit alább meg is nézhetnek.

Az alkotók, Esteban Bravo és Beth David a Kickstarter-kampány során végül a tervezett háromezer dolláros összeg közel ötszörösét, tizennégyezret gyűjtöttek össze.

A kisfilmnek Facebook-oldala is van, ahol az alkotók folyamatosan tájékoztatták a közönséget a projekt alakulásáról.

Az alkotók a Huffington Postnak azt mondták, nem akartak szájbarágósak lenni, éppen ezért nem is kerültek dialógusok a filmbe, egyszerűen csak ezen a történeten keresztül szerették volna megmutatni, ők hogyan nőttek fel. "Reméljük a film összecseng majd azoknak az érzéseivel, akik azonosulni tudnak ezzel a karakterrel, azok számára pedig, akik nem, lehetőséget nyújt arra, hogy megértsék azokat, akik ilyesfajta dolgokon mennek keresztül" - nyilatkozták.

Forrás: HVG
SPF: <3

2017. július 30., vasárnap

Oliver elmondja öccsének, hogy homoszexuális

Oliver Potter a kistestvérével ült le beszélgetni egyik nap és ez hihetetlen szép esemény volt.  A beszélgetésben Oliver elmondja a fiatal Alfie-nak, hogy ő homoszexuális. A filmet már több, mint 330 000-szer (1.3 M) látták, mióta teltették a Youtube-ra. Három nappal ezelőtt történt ez és a kedves megjegyzések azóta is özönlenek. A kisfiú édes reakciója mindenkinek meglágyította a szívét.
A beszélgetés nyitó mondata után az idősebb testvér megkérdezi öccsét:
-Mit szólnál ahhoz, ha egy férfit vennék el?

,
A kis öccse válasza azonban nagyon meglepi Olivert, mert erre a frappáns megjegyzésre egyáltalán nem számított.
-“Annyira klassz lesz, ha hozzámész egy férfihoz, mert láttam egy filmben, amikor egy férfi beleszeretett egy másik férfiba. Ez olyan klassz volt. A szerelem az szerelem.”
-“Ha pedig gyereked lesz, akkor olyan gyereked lesz akinek nincs senkije.”- mondta a kisfiú és Oliver megkérdezte öccsét, tudja-e hogy két férfinak együtt nem lehet gyereke.
Igen, a szerelem az szerelem. Ez az édes kistestvér pedig igazán nagyon kedves családtag.
-Itt nincs helye a gyűlöletnek. – jegyzi meg Alfie.

Forrás: csodalatos.co
SPF: ez tényleg cuki. :) Kommenteket nem szabad olvasni.

2017. július 29., szombat

Úszó vb mellékes

Azért egy szempontból nem bánom, hogy egy nap múlva vége a vb-nek. Miután több mint egy hete csak őket nézem, nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy nagyon szeretnék egy úszóval *************************************************************** szerelmeskedni. :)))

Benjamin Proud illusztrál. :)


Forrás


Forrás

Minden elismerésem a magyar úszóknak! Nagy gratula!

2017. július 27., csütörtök

Beavatás

Ezeket a beavatásokat mindig is primitív faszságoknak tartottam.
De a film jó lehet.
Ráadásul Franco meg Jonas. :)
 

2017. július 23., vasárnap

Férfi szinkronúszás

Miért is ne lehetne ez normális? - feszegeti a kérdést a HVG online, és igen, tiszta szégyen, hogy csak 2015-ben jutottunk el oda, hogy ismét versenyezhetnek. Vb-n, mert olimpián még mindig nem. Pedig szépek, művésziek, és egyenjogúság, nemde. Ha van női súlylökés meg birkózás, akkor simán lehet férfi szinkronúszás is.

2017. július 21., péntek

Zenész hírek hazánkból 112. - Kirúgta az erzsébetvárosi koktélbár a köcsögöző biztonsági őrt

Ferenc nevű olvasónk azzal keresett meg minket, hogy a VII. kerületi Corvinus Cafe Dohányban szórakozott egy barátjával, akivel a hely előtt csókolozott, emiatt viszont nemcsak hogy nem engedte vissza őket a hely biztonsági őre, de elég csúnya szóváltásba keveredtek.

Az eset péntek este éjfél előtt történt, Ferenc éppen ment volna vissza a helyre barátjával, a biztonsági őrként ott dolgozó férfi viszont megakadályozta azt. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott hangfelvétel szerint az alábbi párbeszéd zajlott le közöttük, aminek a végébe – csitító szándékkal – a pultoslány is becsatlakozott.

– Biztonsági őr: Miért akarsz bejönni?
– Ferenc: Az ananászlevem szeretném elkérni.
– Biztonsági őr: De miért akarsz bejönni? Menjél ki, néz a kamera!
– Ferenc: De miért?
– Biztonsági őr: Mert itt nem fogadjuk el ezt a viselkedést. Felfogtad?
– Ferenc: De milyen viselkedést?
– Biztonsági őr: Azt, hogy meleg vagy!
– Ferenc: De miért?
– Biztonsági őr: Itt nem fér bele, ez az a hely.
– Ferenc: Akkor szeretnék beírni a panaszkönyvbe.
– Biztonsági őr: De nem, nem, menjél ki innen! És a padra se üljél le, mert felidegesítesz, és leszakítom a fejedet! Értetted, amit mondok?
– Ferenc: Meg akarsz verni?
– Biztonsági őr: Lehetséges, úgyhogy hívhatsz rendőrt, akárkit.
– Pultos lány: Légyszíves, ne keltsétek a feszültséget.
– Biztonsági őr: Jobb, ha elmész, hidd el! Te rohadt köcsög!

Az ügyben természetesen megkerestük a vendéglátóhelyet is. A vezetővel történt első beszélgetésünkből kiderült, hozzá nem jutott el az eset híre, de azt ígérte, ha ez valóban megtörtént, annak következményei is lesznek. És így is lett: kedd délelőtt kerestük a fejlemények miatt, mire elmondta,, hogy sajnos tényleg volt egy ilyen incidens, ahol egyértelműen a biztonsági őr volt a hibás, emiatt tőle meg is váltak.
A biztonsági őr állítása szerint egyébként a helyen lévő vendégek panaszkodtak a meleg párra, emiatt intézkedett úgy, ahogy.

Forrás: 24.hu
SPF: nagyot fordult a világ, de nem eleget.

2017. július 13., csütörtök

Zenész hírek a hazánkból 111. - Szivárványba borult a bankszékház az Andrássy úton a Pride tiszteletére

„Hiszünk abban, hogy egy befogadó és sokszínű munkakörnyezet hozzájárul a bank növekedéséhez, ahol egymással törődni a napi rutin része. Szerintünk a sokszínűség ösztönzi és növeli a kreatív energiákat, ezért is támogatjuk a diverzitást a cégen belül is” – Pászka Petrával, a MagNet Bank marketingvezetőjével beszélgettem az idei év eddigi újításairól és terveiről.

Forrás és folytatás: Humen, Facebook
SPF: derék, ezért a reklám helye. :)

2017. július 7., péntek

Zenész hírek hazánkból 100. - Meleg férfiak a HírTv-n

Három éve a Meleg férfiak, hideg diktatúrák című film és könyv alkotói egy melegséggel kapcsolatos hirdetést szerettek volna közzétenni Simicska tévéjében, de ezt megtagadták. Most egyezséget kötöttek: a csatorna háromszor is levetíti az azóta elkészült filmet.

Az EBH végül 2017 januárjában kezdte érdemben vizsgálni az ügyet. A hirdetésfelvevő irodát működtető HírTV vitatta, hogy az elutasítás hátterében hátrányos megkülönböztetés állt volna, de nyitott volt az egyezségkötésre. A HírTV pedig végül vállalta, hogy három alkalommal levetíti a Meleg férfiak, hideg diktatúrák című 90 perces dokumentumfilmet, első alkalommal az idei Pride-hét keretében, 2017. július 9-én 23:00-kor – írja honlapján a Háttér Társaság.

Forrás: Index

2017. július 5., szerda

Napi Pride

Nem tudom jó-e ez a kordonbontás. Értem a célt. Remélem nem lesz balhé.
Derék dolog a Lukácsitól.
Helyes a böri. Bár csak egy ember kapott tényleges letöltendőt.

Források: HVG, HVG, HVG


2017. július 1., szombat

A Mandiner és a melegek

Akkora faszságot olvastam a Mandineren, hogy meg kell osztanom:

És abban nőttünk fel, hogy a szerelem egy férfi és egy nő között lehetséges. Az maximum és minimum két ember, és szükségszerűen két nem. Nem tudjuk, hogy a szerelemnek magának van-e neme, a magyar nyelvben mindenesetre nincsenek nemek. Talán mondhatnánk, hogy a szerelem kétnemű. A létező két nem kell hozzá. 
Szerintünk ez nem konzervatív vagy liberális kérdés, nem jobboldali vagy baloldali téma. Ez nem arról szól, hogy a világ változik-e, hogy a környezetünk változik-e; és nem arról szól, hogy érti-e valaki a 21. századot vagy sem. Ez inkább arról szól, érti-e valaki a nyolcadikos biológiát. Hisz-e a józan eszének és tapasztalatának, ami azt mondja, hogy férfi és nő máshogy működik, kiegészítik egymást. Hogy az emberi test, mindkét nemé, egyértelműen heteroszexuális jellegű. A férfinak izgalmasak a titokzatos, másmilyen nők; a nőknek izgalmasak a másmilyen, furcsa férfiak. 
Ez nem generációs dolog. Már csak azért sem, mert például én magam 34 vagyok. Ismerősi köreim sem mennek ki a Pride-ra, ők is ellenzik. Tizen-, huszonéves fiatalokból közösségek. Vagy épp fiatal házasok. De az idősek a családomban is. Egyébként ha az egész arról szólna, érti-e valaki a 21. századot, akkor generációs dolog volna. De ez pusztán a valóság és az emberi természet kérdése. Időtlen dolgoké. Nem a történelemé, nem a 21. századé. Azé, hogy megbukott-e valaki biológiából nyolcadikban. Aki nem így gondolja, az erősen félreérti Ferenc pápát. 

Gőzöm sincs ki ez a tag, de talán jobb is. Végtelenül tudatlan, és még ő oktat ki másokat. Na erre mondanám, hogy reménytelen, aki a saját korlátai között él.

Egyébként a Mandiner látványosan sokat foglalkozik a Pride-dal. Tele van vele, minden második cikk ezzel foglalkozik. Szó van az első kolozsvári Pride-ról, de Fekete-Győrtől meg az ellenzőitől egészen Alföldiig minden van.
Pl. ez egész jó írás: 

Igen, az erdélyi magyarok között is vannak melegek. Ismerek is jó néhányat; jó magyar emberek mind. És számos magyarországi meleg embert ismerek, akik számára evidencia, hogy kiállnak a határon túli magyar törekvések mellett. Azt gondolom, hogy ebben a helyzetben nem lehet mást tenni, csak viszonozni a szolidaritást. Világossá tenni, hogy mikor a meleg magyaroknak van szükségük bátorításra és kiállásra, akkor nem fordítunk hátat. Mi, határon túli magyarok pedig különösen nem kellene forgolódjunk.


2017. június 27., kedd

Zenész hírek a nagyvilágból 245. - Már a héten szavazhat a melegházasságról a német parlament


  • Angela Merkel szabad kezet adott a kereszténydemokrata képviselőknek, hogyan szavaznak a melegházasság kérdéséről. 
  • Nem sokkal korábban a szociáldemokrata SPD bejelentette, hogy a Bundestag elé viszik a kérdést. Várhatóan pénteken tartják a szavazást. 
  • A német baloldali pártok összefognak, hogy a javaslat többséget kapjon.

A CDU-s frakcióvezetőre hivatkozva a Spiegel arról ír, hogy a Angela Merkel a kereszténydemokrata képviselők előtt lelkiismereti döntésnek nevezte, ki hogyan szavaz, tehát nem fog kötelező szavazást elrendelni. Így a kereszténydemokrata képviselők szabadon dönthetnek a kérdésről, habár a párt alapprogramja nem támogatja az azonos neműek házasságát. Volker Kauder, a CDU frakcióvezetője felszólította a képviselőket, hogy lehetőleg nagy számban vegyenek részt a szavazáson, de mindenki biztosított, hogy tiszteletben fogják tartani, ha valaki elutasítja a melegházasság bevezetését.

Angela Merkel hétfő este beszélt először arról, hogy párbeszédet szeretne a témában, ami már jelezte, hogy elmozdult a kereszténydemokraták korábbi, nyíltan elutasító álláspontjától. A pártja frakciója ugyanakkor a szeptemberi választások előtt nem akart foglalkozni a témával. A szociáldemokraták erre bejelentették, hogy már a héten szavazni akarnak a melegházasságot engedélyező javaslatról, akkor is, ha a kereszténydemokraták ezt nem támogatják.

A Spiegel szerint a szociáldemokraták megegyeztek a szélsőbaloldali Linkével és a Zöldekkel arról, hogy elhárítják az eddigi akadályokat a javaslat elől. Várhatóan a Bundestag pénteken fog szavazni az azonos neműek házasságáról. Ha a jobboldali frakciók sem kötik meg a képviselő kezét, a melegházasság engedélyezése könnyen többséget kaphat.

A szociáldemokraták húzása miatt a CDU most úgy érzi, hogy megtört a két kormányzó párt közötti bizalom. A kereszténydemokraták frakcióvezetője szerint egy ilyen téma túl érzékeny ahhoz, hogy ilyen gyorsan átverjék a parlamenten. 

Forrás: 444
SPF: nocsak, mégiscsak jó valamire ez a választási kampány. :)

2017. június 21., szerda

Zenész hírek a nagyvilágból 244. - Egy orosz pátriárka szerint a szakáll segít a homoszexualitás ellen

Védekezzenek a homoszexualitás ellen úgy, hogy ne borotválkozzanak – szólította fel az orosz férfiakat az Orosz Ortodox Óhítű Egyház moszkvai Metropolitája.

Kornyilij Metropolita, az Orosz Ortodox Óhitűek moszkvai vezetője szerint a szakállas emberek kevésbé vannak „megrontva” a homoszexualitás által – írja a The Moscow Times. Szerinte a férfiaknak ezért fel kellene hagynia a borotválkozással.

„Isten lefektetett bizonyos szabályokat. Az Úr mindenkit szakállal teremtett. Senki ember fia nem állhat ellen teremtőjének” – nyilatkozta Kornyilij az Orosz Nemzeti Hírügynökségnek. Szerinte „borzalmas dolog látni a férfiak hajviseletének és ruházkodásának megváltozását.” Egyúttal panaszkodott, hogy a szakáll különleges státusza mára teljesen kiveszett a katolikus nyugatból.

Az Ortodox Óhitűek Nikon Pátriárka 1666-os reformjai ellen való tiltakozásul szakadtak el anyaegyházuktól, az Ortodox Egyháztól.

Forrás: Mandiner
SPF: Istenem...

2017. június 20., kedd

Pill. - Május Terézia

Én nem értem ezt a Májust, nem sokat tanult az elődjéből. Ő is kiírt egy felesleges választást, de miután elbukta, legalább lemondott. Május is kiírt egyet, totál feleslegesen, aztán elbukta, de nem mond le. Mondjuk már azt se értettem, hogyan vállalhatja el a kivezetést, amikor a Brexit ellen volt...

2017. június 18., vasárnap

Pill. - Tűz, tűz...

Nemrég Londonban, most meg Portugáliában égett halálra kb. 60-60 ember.
Bennégtek a lakásban, bennégtek a kocsiban. Az egyik legszörnyűbb halál.
Borzasztó. A környezetnek is. A testvérnek, aki nem tudta megmenteni a tesó életét. A szülőnek, aki az utolsókig vonalban volt a gyermekével. A csecsemőnek is, akit kidobtak, hogy túlélje, de a szülei meghaltak.

2017. június 17., szombat

Pill. - C. Ronaldo

A hírek szerint megszületett a második és a harmadik gyereke (ikrek) is egy béranyától (!). Az első gyereke is béranyától született. Igazából érthetetlen, hogy a legszebb jányokat megkaphatja, gondolom örömmel szülnének is neki, ezzel egy életre biztosítva a megélhetésüket. De ha meg valóban a szerelem van mögötte, akkor is simán szülhetnének neki gyerekeket. Ehhez képest mindhárom béranyától. Én tényleg semmi másra nem tudok gondolni, mint arra, hogy meleg... Mert más logikus magyarázat nincs rá. Azt viszont megértem, hogy ezzel nem jön elő. 

2017. június 15., csütörtök

Zenész hírek a nagyvilágból 243. - Szerbiának nyíltan leszbikus miniszterelnöke lett

Ana Brnabic közigazgatási és helyi önkormányzati minisztert, egy párton kívüli politikust kért fel kormányalakításra Aleksandar Vucic szerbállamfő csütörtökön Belgrádban - közölte az MTI. Ana Brnabic nemcsak Szerbia első női miniszterelnöke, hanem első nyíltan leszbikus kormányfője is lesz.

Azért kell új kormányfőt és kormányt kinevezni, mert Aleksandar Vucic miniszterelnökként indult az áprilisi elnökválasztáson, és megnyerte azt, így kormányfő nélkül maradt Szerbia. A kormányfőt a szerb jogszabályok szerint az államfő kéri fel kormányalakításra, majd a kormányfőjelöltnek be kell mutatnia új kabinetjét és programját. A kormány megválasztásáról végül a parlament szavaz.
Noha Vucic látszólag a nagyobb mozgásteret biztosító kormányfői széket adta fel az államfői tisztségért, a közbeszédben elhangzott találgatások szerint az új kormányfő csak báb lesz Aleksandar Vucic kezében, aki továbbra is a szerb belpolitika legfőbb irányítója marad. Mivel az új államfő nem mondott le a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöki pozíciójáról, a törvényhozásban pedig az SNS-nek van a legtöbb képviselője, így a szerb politika gyeplőjét továbbra is ő tartja a kezében.

Az új miniszterelnöknek azokat az ígéreteket is teljesítenie kell, amelyeket még Aleksandar Vucic tett. Ilyen például a nyugdíjak és a bérek emelése, az alkotmány módosítása, az európai integráció és a gazdasági reformok folytatása, a Koszovóval fenntartott viszony rendezése és az igazságügy reformja. Mindazonáltal nem biztos, hogy minderre lesz ideje Ana Brnabicnak, a sajtóban megjelent találgatások szerint ugyanis jövő tavasszal, a belgrádi önkormányzati választással egy időben ismételten előrehozott parlamenti választást is tarthatnak a nyugat-balkáni országban.

Ana Brnabic 1975-ben született, egyetemi tanulmányait az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában végezte üzleti tanulmányok és marketing szakon. 2001-ben tért vissza Szerbiába, és különböző nemzetközi cégek tanácsadója volt, főleg helyi önkormányzatok fejlesztésével foglalkozott. 2016 augusztusában Aleksandar Vucic új kormányában a közigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium vezetését bízták rá.

Forrás: Index
SPF: Szerbiában! Ez meglepő, mégse reménytelen a régió...

2017. június 13., kedd

Zenész hírek hazánkból 99. - A Magyar Idők és a Facebook

Figyelem: új fronton támadnak.

A Pride alkalmából, júniusban a Facebook új hangulatjelet adott az eddigi hathoz, számolt be a történelmi újításról az 444.hu. Ahogy írják: Pride hónapja alatt ezzel a gombbal ünneplik a szerelmet és a sokféleséget.

Figyelembe véve, hogy a fiatalok kis túlzással egész nap a közösségi hálón lógnak, az üzenet tiszta és világos. A liberális világkép népszerűsítése, átültetése a fiatalok tudatába. Az egyedi gombért – mint minden értékért – meg is kell dolgozni, mert „Tetszik”-et kell nyomni a „The Official LGBTQ Resource Page for Facebook” közösség oldalára. Követni egyelőre nem kötelező. Legyünk résen, mert a cél nem lehet más, mint a családi, nemzeti és vallási értékek megkérdőjelezése, lebontása majd a teljes megsemmisítése.



Forrás: 444, MI
SPF: legyünk résen!!! Istenem, hogy lehet valaki ennyire satuhülye 1x1?!

2017. június 11., vasárnap

Melegek és a keresztény felekezetek

A legtöbb keresztény felekezet a Bibliára hivatkozva keseríti meg az LMBT emberek életét, ennek példátlanul súlyos hatásai vannak, nincs még egy egyházi tanítás, ami ennyire káros lenne: a meleg keresztény fiatalok tömegei hagyják el a hitüket – vagy menekülnek alkoholizmusba, drogfüggőségbe, öngyilkosságba. Az Isten és a meleg keresztény című kötet szerzője, Matthew Vines úgy hiszi, lehet ez másképp is: egyetemista kora óta dolgozik azért, hogy a Biblia vonatkozó részeinek tisztázásával eszközöket adjon sorstársai kezébe.

Forrás és folytatás: 24.hu
SPF: szerintem is lehet másképp.

2017. június 7., szerda

Zenész hírek hazánkból 98. - Egy negyvenéves, heteroházasságban élő, egyébként leszbikus nőnek vagy homoszexuális férfinak szinte esélye sincs az előbújásra, pláne ha vidéken él

Egy negyvenéves, heteroházasságban élő, egyébként leszbikus nőnek vagy homoszexuális férfinak szinte esélye sincs az előbújásra, pláne ha vidéken él. Nagy Kata harmincéves korára, három gyerek után tudta megfogalmazni magában, hogy leszbikus. Smith Andrea szivárvány családban neveli a korábbi házasságából származó kislányát. Balázs Attila pedig egy fél életet élt le a felesége mellett, miközben tudta, hogy a férfiakhoz vonzódik. Az Abcúg riportja.

Forrás és folytatás: Index, Abcúg
SPF: na, ez nem egyszerű...

2017. június 2., péntek

Zenész hírek a nagyvilágból 242. - Meleg lehet Írország következő miniszterelnöke

Meggyőző többséggel, a szavazatok hatvan százalékát begyűjtve a 38 éves Leo Varadkar lett az ír kormánykoalíció legnagyobb pártja, a jobbközép Fine Gael elnöke, írja a BBC. A szociális ügyekért felelős miniszter Simon Coveney lakásügyi minisztert győzte le a választáson.

Ez több szempontból is történelmi döntés: ő lehet Írország legfiatalabb miniszterelnöke (ahogy ott nevezik: taoiseach). Ráadásul Varadkar indiai bevándorlók gyermeke, és 2015-ben, az egyneműek házasságáról szóló népszavazás előtt felvállalta másságát.

Leo Varadkar
Fotó: Clodagh Kilcoyne / Reuters

Elődje, a 66 éves Enda Kerry május 17-én mondott le, aki egy hónapok óta húzódó rendőrségi botrányba keveredett. Az MTI korábbi híre szerint egy volt rendőr kitálalt a kollégáiról, akik munka közben szabályokat sértettek. A leleplezésre lejáratással válaszoltak: a volt rendőrt gyerekek elleni erőszakkal gyanúsították meg. Később bebizonyosodott, hogy a vádak alaptalanok voltak.

Az új miniszterelnökről a parlament dönt majd. A Fine Gael kisebbségben kormányoz, szüksége van az ellenzéki Fianna Fáil párt szavazataira. A Fianna Fáil a tavalyi választások után beleegyezett abba, hogy 2018 októberéig támogatja a kormány kompromisszumos programját, és tartózkodni fog a fontos szavazásokkor.

Forrás: Index
SPF: a katolikus Írországban, ahol a melegek házasodhatnak. Világbéke. :)

2017. május 26., péntek

Zenész hírek a nagyvilágból 241. - A luxemburgi miniszterelnök férje is beállt a first ladyk csoportképére

Felkapták a közösségi oldalak, hogy a brüsszeli NATO-konferencia first lady-s csoportképére beállt a a luxemburgi miniszterelnök, Xavier Bettel férje. Gauthier Destenay nem csak együtt pózolt Melania Trumppal, de a többi feleségeknek és barátnők szervezett programra is elment: meglátogatta a Magritte Múzeumot és a a Delvaux bőráruházat.





Fotó: YORICK JANSENS/AFP, Anadolu Agency / Getty Images Hungary
Forrás: Index, 444
SPF: hasonló szituban nem hiszem, hogy beálltam volna. :)

2017. május 24., szerda

Zenész hírek a nagyvilágból 240. - Melegek sorsa Tajvanon és Indonéziában

Elsőként Ázsiában: Megnyílt az út a melegházasságok előtt Tajvanon

A tajvani alkotmánybíróság Ázsiában elsőként elismerte szerdán az azonos nemű párok jogát a házasságra.

A bíróság szerint a házasság polgári törvénykönyvben található szabályozása sérti a melegek alkotmányos alapjogait. A polgári törvénykönyv egy férfi és egy nő közötti önkéntes jogi kötelékként írja le ugyanis a házasságot. Az alkotmánybíróság két évet adott a parlamentnek arra, hogy a jogszabályt összhangba hozza az alaptörvény szellemiségével.

Az illetékes parlamenti bizottság tavaly a polgári törvénykönyv módosításának hat lehetséges verzióját vizsgálta meg a melegházasság engedélyezésére.

A teljes egyenjogúságot biztosító új javaslat szerint egy férfi és egy nő vagy két természetes személy léphetne frigyre egymással 18. életévük betöltése után. A hatályos törvény úgy rendelkezik, hogy a nőnek legalább 16, a férfinak pedig 18 évesnek kell lennie ahhoz, hogy összeházasodhassanak egymással. A tervezet egyúttal ellenzi a nemen, szexuális preferencián vagy szexuális orientáción alapuló megkülönböztetést az örökbefogadás kérdésében is.

A törvénymódosítást eddig a téma érzékenysége miatt halogatták, amiért sokan bírálták Caj Jing-ven tajvani elnököt. Caj a kampányában egyértelművé tette, hogy támogatja a melegházasságot, és mindent megtesz engedélyeztetése érdekében. Tajvanon a közvélemény, a kormánypárt és a legjelentősebb ellenzéki tömörülések is pártfogolják az azonos neműek házasságát.

Forrás: HVG
__________________________________________________________________________

Embertelen büntetést kapott egy meleg pár Indonéziában, a jogvédők tiltakoznak – fotók

Nyolcvanhárom botütéssel büntettek meg viszonyuk miatt két fiatal férfit Indonézia Aceh tartományában. A bíróság eredetileg nyolcvanöt ütésre ítélte őket, de két hónapot börtönben töltöttek, így két ütést „nagylelkűen” elengedtek a hatóságok.

Az ultrakonzervatív Aceh tartomány fővárosában, Banda Acehban, egy mecsetnél hajtották végre a büntetéseket. Több százan gyűltek össze és nézték végig a két férfi megalázását, többen a telefonjukkal fel is vették, ahogy ütlegelik őket. Sok bámészkodó fotókat készített a tömegből.

Aceh tartományban az iszlám jogrendszer, a saría alapján ítélkeznek, de még itt is viszonylag ritkán büntettek meg eddig ilyen durván melegeket. A fiatalabbik férfi mindössze 20, a barátja 23 éves, márciusban tartóztatták le őket.

Kedden nemcsak őket, hanem négy másik párt is megbüntettek ugyanilyen embertelen módon, őket házasságon kívüli kapcsolat miatt. Helyi idő szerint reggel 9 órakor kezdődött az ítéletek végrehajtása, és négy órán át tartott. A helyszín tele volt rendőrökkel.

A botütéseket elrendelő bíró a helyszínen is azt bizonygatta, hogy mindkét férfi szerinte egyértelműen bűnös, és semmi sem bizonyítja ennek ellenkezőjét.

A jogvédők elítélték a büntetést. Kyle Knight, a Human Rights Watch munkatársa még múlt héten azt nyilatkozta az üggyel kapcsolatban: a két fiatalember semmi mást nem akart, csak élni az életüket, és azt, hogy tartsák tiszteletben a magánéletüket.

A történetben különösen felháborító az, ahogy a két férfit önmagukat önkéntes igazságtevőnek kikiáltó ember a hatóságok kezére játszották: kifigyelték őket, majd rájuk törték az ajtót, és ütötték, rúgták mindkettőjüket, egyiküket ráadásul úgy, hogy meztelenül feküdt a földön.

Indonéziában nemcsak a két férfi nyilvános megalázása keltett aggodalmat az országban élő melegekben. A fővárosban, Jakartában vasárnap este rendőrök jelentek meg egy szaunával felszerelt konditeremben, és több mint száz embert letartóztattak, állítólag azért, mert meleg szexbuliban vettek részt.

Forrás: HVG

SPF: az egyik örömteli, a másik elszomorító, a sötét középkor néz vissza...

2017. május 14., vasárnap

Zenész hírek a nagyvilágból 239. - Csecsenföld és a melegek

Kiszolgáltatott melegek a Kaukázusban 

Ha Allah férfinak teremtett, akkor légy férfi! Ha pedig nőnek, akkor nő! Nemcsak Ramzan Kadyrov elnök, de a csecsen társadalom döntő többsége is ezt vallja. A kérdés annak kapcsán merült fel, hogy a liberális Novaja Gazeta szerint a kaukázusi köztársaságban több mint száz férfit vettek őrizetbe a hagyományostól eltérő nemi irányultságuk miatt, s közülük legkevesebb négyen meghaltak. Míg az egyik oldal Oroszországot lejárató újabb kísérletről beszél, a másik Sztálinéhoz hasonlítja a hagyományos értékek visszaállítását célul kitűző grozniji hatalom módszereit.

Adam, az igazi nevét és tartózkodási helyét a megtorlástól tartva rejtegető csecsen homoszexuális már kijutott a Kaukázusból. Azon kivételek közé tartozik, akikért a családjuk kezességet vállalt, így hagyhatta el a titkos táborok egyikét, ahol az elfogott melegeket a Novaja Gazeta szerint azért vetik alá kínzásnak, hogy másokat is megnevezzenek. „A maga fia homokos, tegyen vele, amit jónak lát!” – lökték e szavakkal az apja elé. „Állatoknak neveztek bennünket, s azzal fenyegettek, hogy innen élve nem jutunk ki” – idézi fel már a brit The Guardiannek a fiatal csecsen férfi, hozzátéve, hogy az őrök botokkal verték, kicsavarták a kezét, s még áramütéssel is próbálták kiszedni belőle ismerősei nevét. Őt is úgy fogták el, hogy a barátja hívta találkára, s amikor megérkezett, hatan rontottak rá. „Nem haragszom rá, mert már tudom, miként törik meg ezeken a titkos helyeken a homoszexuálisokat” – mondja Adam.


Csecsenföldről elmenekült meleg férfiak egy moszkvai lakásban 2017. április 17-én. Terroristának lenni is veszélytelenebb

A legmegdöbbentőbbek talán a csecsen elnök mellett működő emberjogi tanács tagjának, Heda Szaratovának a szavai, aki az egyik moszkvai rádiónak nyilatkozva azt magyarázta, hogy nemcsak a társadalom, hanem a bíróságok is megértően viszonyulnak a homoszexuálisok meggyilkolásához. Mint fogalmazott, ez a szexuális irányultság szembemegy a csecsen lakosság hagyományaival és értékeivel. „A homoszexualitás rosszabb a háborúnál! Ha most szemet hunyunk e jelenség felett, a társadalom szétesik.

Forrás és folytatás: MNOFotó: Naira Davlashyan / AFP
SPF: érdemes elolvasni és elborzadni. Középkor, elmaradottság, gonoszság, szánalom, szomorúság.

2017. május 11., csütörtök

Leszámolás velem

Edouard Louis: Leszámolás Eddyvel című regénye alapján, Pataki Pál fordításának felhasználásával színpadra alkalmazta Rába Roland és Zöldi Gergely.

Nagy Dániel Viktor előadásában.


Apám kétségbeesett. "Fiú ez egyáltalán, vagy mi? Folyton bőg, fél a sötétben. Miért ilyen? Én nem neveltem lánynak, pont úgy bántam vele, mint a többi fiúval!" Fogalma sem volt, hogy engem ugyanezek a kérdések gyötörnek. Ha fiú vagyok, miért nem vagyok olyan, mint a többiek? Miért viselkedem így, miért affektálok, miért gesztikulálok széles mozdulatokkal, miért olyan nőies a beszédem? Nem tudtam, miért lettem ennyire más, és ez borzalmasan fájt.

Az előadás a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jönlétre. A színpadi adaptáció alapjául szolgáló mű: EN FINIR AVEC EDDY BELLEGUELE, Copyright  2014, Édouard Louis , All rights reserved

Forrás: orlaiprodukcio.hu
SPF: szokatlan volt a hely és az előadás is, mégse mondanám rossznak. :)

2017. május 9., kedd

Meleg szereplő a Coca-Cola új reklámjában

Nagyot szólt a Coca-Cola legújabb reklámja. A Pool Boy (Medencés fiú) című spotban egy testvérpár küzdelmét láthatjuk: a lány és fivére egyaránt rágerjed a ház kertjében munkálkodó izmos fiatalemberre.


Forrás: 24.hu
SPF: ez jó. :)

2017. május 8., hétfő

Zenész hírek hazánkból 97. - Az LMBTQ, a KDNP és az anyák napja

Agyament őrültségnek nevezte Soltész Miklós államtitkár az LMBTQ rövidítést, amely a szexuális kisebbségeket jelenti. A politikus az anyák napja alkalmából szólalt fel a Parlamentben. A Háttér Társaság szerint az LMBTQ rövidítés csaknem félmillió, nem heteroszexuális magyar embert tömörít, és az államtitkár nyilatkozata alkalmas a hangulatkeltésre.


Forrás: RTL, HVG
SPF: és ő az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár... Gratulálok! Ja, és jó keresztény is.  

2017. május 3., szerda

Zenész hírek hazánkból 96. - Meleglobbi alert!!!

Az ifjú KDNP-sek a meleglobbit sejtik a Momentum elnöke mögött

"Bebizonyosodott, hogy Fekete-Győr András is csak a meleglobbi embere" címmel adott ki a KDNP egy közleményt. De a szerző valójában a fiatalabb generáció, a párt ifjúsági szervezte, az IKSZ (Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség).
Az ifjú kereszténydemokraták amiatt ragadtak klaviatúrát, mert Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke a svájci Neue Zürcher Zeitung című napilapnak adott egy interjút, amelyből kiderül az is, hogy elfogadhatónak tartja a melegházasságot. 

Fekete-Győr úgy fogalmazott (itt ellenőrizheti, aki tud németül), hogy
"az azonos nemű párok házasságának bevezetését ugyanolyan magától értetődőnek tartom, mint hogy Magyarország határait meg kell védeni."
Ezzel szemben az ifú KDNP-sek ezt úgy értelmezték, hogy Fekete-Győr a melegházasságot "sokkal fontosabbnak tartja, mint a határok védelmét, a magyar emberek biztonságát". 
Az IKSZ megjegyezte, hogy "a meleglobbi igen erős Európában, a társadalmi támogatottságánál sokszorosan nagyobb médiával, úgynevezett jogvédőkkel és álcivil szervezetekkel rendelkezik, sőt politikusokat is megvettek". És nem marad el a kötelező sorosozás sem a közleményből: "a legtöbb esetben bizonyítható módon Soros Györgyhöz köthető pénzekből finanszírozzák tevékenységüket és akcióikat".
Fekete-Győr András röviden reagált a közleményre: "újra megindult a lejáratás a tízezres Európa-párti tüntetésünk után. A Momentummal üdvözöljük a KDNP-t és a propagandagépezetet 2017-ben, ahol jogegyenlőség és határvédelem nem zárja ki egymást."

Forrás: Index
SPF: borzasztó ez a színvonal... Másrészt, a melegházasság támogatásával - ami amúgy derék - nehéz fába vágta a fejszéjét, mert a többség még elutasítja és félő, hogy a satuhülye kormányzati propaganda újabb kreált ellensége a meleglobbi lesz.