2016. október 28., péntek

Zenész hírek a nagyvilágból 233. - Az angol szurkolók 82%-ának nem lenne baja a meleg focistákkal

A BBC közvélemény-kutatása szerint az angol szurkolók 82 százalékának az égegyadta világon semmi baja nem lenne a melegségüket nyíltan felvállaló labdarúgókkal. Mindössze 8 százalék azok aránya, akik képtelenek lennének kezelni a hírt, ha pedig az általuk szeretett klubnál történne ilyen, nem néznék többet csapatuk mérkőzését.

A közvéleménykutatás apropóját az angol szövetség (FA) vezetője, Greg Clark adta, aki nemrég parlamenti képviselőkkel beszélgetve azt mondta, hogy óvatosságra intené a "coming out"-on gondolkozó labdarúgókat, mert a jelentős zaklatásnak lennének kitéve a közönség részéről.
Clarke elmondta, személy szerint is szégyelli magát, hogy a meleg játékosoknak továbbra is ilyesmitől kell tartania, és megígérte, hogy ki fogják irtani a homofóbiát az angol futballból. 

Egy másik, internetes kutatás szerint a futballszurkolók 50%-a hallott már homofób sértéseket a lelátón, 71% szerint pedig a kluboknak többet kellene tenni a témával kapcsolatos ismeretterjesztés és oktatás terén.

Chris Sutton, volt angol válogatott játékos szerint Greg Clarke a könnyebbik utat választja, amikor engedi, hogy "8% ősember diktáljon neki". Sutton szerint a munkahelyen, azaz a klubnál semmi gondja nem lenne egy melegségét nyíltan felvállaló labdarúgónak, a többieknek a szeme sem rebbenne, ám ezt a bizonyos 8 százalékot nem lenne szabad beengedni a stadionokba. "Amíg ez nem történik meg, ők a győztek."

Simone Pound, aki professzionális játékosok szervezetének (PFA) egyenlőséggel és sokszínűséggel foglalkozó részlegét vezeti, elmondta, hogy az elmúlt 15 évben valóban jelentős változások történtek a kérdésben, mind a kultúra, mind az melegek elfogadása terén. Pound szerint egyetlen csoportot sem lehet kifejezetten okolni azért, hogy még mindig nincs másságát nyíltan felvállaló labdarúgó az angol bajnokságban. "A másság felvállalása egy folyamat eredménye, egy személyes döntés, amihez mindenkinek magának kell eljutnia. A PFA továbbra is küzdeni fog a homofóbia ellen, mindaddig amíg egy játékos nem vállalja fel nyíltan másságát, sőt azután is."

Más, Angliában népszerű sportágakban, például a rögbiben már több angol játékos is nyíltan felvállalta melegségét. Az úttörő szerepet játszó, elsőként "coming out"-oló Keegan Hirst saját tapasztalatáról azt mondta, hogy "Könnyű lett volna ezért kigúnyolni, de senki sem tette, ami sokat jelent nekem."

Forrás: Index
SPF: lassan de biztosan eljön az idő, amikor ez nem lesz gond.

2016. október 25., kedd

Zenész hírek a nagyvilágból 232. - A legbefolyásosabb meleg cégvezetők

A világ 11. legbefolyásosabb LMBT üzleti vezetője lett a Financial Times összeállításában Árvai Péter, a Prezi vezérigazgatója. A magyar startup-etalonnak számító Prezi alapítója ráadásul az első kelet-európai a listán. A cég közleménye szerint „Árvai Péter az egyetlen nyíltan meleg magyar cégvezető, aki a személyes történetével bátorítást és inspirációt adott a magyar és európai meleg közösségnek, illetve azt is, hogy társalapítóként részt vett a Nyitottak vagyunk kezdeményezés elindításában a sokszínűbb, nyitottabb munkahelyekért, közösségekért”.

A Financial Times listáját amúgy Gigi Chao, a hongkongi Cheuk Nang Holdings nevű ingatlanfejlesztő cég igazgatóságának alelnöke vezeti, aki a lap szerint Ázsia egyik legbefolyásosabb nyíltan leszbikus közszereplője. Ezzel nem lehet annyira megbarátkozva Chao édesapja, a milliárdos Cecil Chao, aki 2014-ben több mint 120 millió dollárt ígért annak a férfinak, aki rá bírja venni 37 éves lányát, hogy menjen hozzá. 

A listán amúgy Árvai és Chao mellett szerepel még az Airbnb marketingvezetője, a JPMorgan vezető jogásza és a Facebook alelnöke is. 

Top 100 LGBT Executives
1. Gigi Chao executive vice-chairman, Cheuk Nang Holdings Limited
2. Inga Beale chief executive, Lloyd's of London
3. Alan Joyce chief executive, Qantas
4. Martine Rothblatt chief executive, United Therapeutics Corporation
5. Stacey Friedman general counsel, JPMorgan
6. David Furnish chief executive, Rocket Entertainment Group
7. Jonathan Mildenhall chief marketing officer, Airbnb
8. Liz Bingham partner, EY
9. Mary Portas executive creative director, Portas Agency
10. Louis Vega chief of staff, office of the chairman and chief executive, Dow Chemical Company
11. Peter Arvai chief executive, Prezi

Forrás: Index, Financial Times
SPF: hm, már ilyen is van?!

2016. október 24., hétfő

Cohen

A norvég nő majdnem egyidős volt Cohennel, de vele kevésbé volt megengedő a kor: Cohent Marianne egy közeli barátja értesítette idén nyáron, hogy az egykori múzsa rákos, noha erről ő sosem beszélt az énekesnek – írja a New Yorker egy olyan cikkben, aminél megindítóbb és szebb írásművet nemigen lehetett találni mostanában a sajtóban. Cohen pedig azonnal újra írt Marianne-nak. 
„Nos, Marianne, eljött az idő, amikor már olyan öregek vagyunk, hogy a testünk lassan széthullik. Azt hiszem, nagyon hamar követni foglak én is. Tudd, hogy olyan közel jövök mögötted, hogy ha kinyújtod a karodat, elérhetsz.”

És a levél még éppen elérte Marianne-t, még tudott miatta mosolyogni, még ki tudta nyújtani a karját, amikor odaért a szövegben az, aki felolvasta az utolsó éber órái egyikén a levelet. A norvég barát megírta mindezt Cohennek, és azt is, hogy a legvégén, amikor Marianne légzése már egészen lelassult, a Bird on a Wire-t dúdolta neki, a búcsú előtt, ami egyszer, majdnem fél évszázada, már elhangzott: So Long, Marianne.

Forrás: Index
SPF: ez annyira szép, hogy még mindig nem tudtam betelni vele...

2016. október 23., vasárnap

A néma tüntetés

1957. október 23-án a forradalom egyéves évfordulóján egy fővárosi iskola diákjai, dacolva az országos félelemmel, egyértelmű tiltakozással foglaltak állást 1956 eszméi mellett. A Toldy Gimnáziumban történt néma tüntetés az ellenállás példátlan megnyilatkozása volt. Az osztály történelem tanárát Antall Józsefet 1959. október 23-án elbocsátották állásából. 


Forrás: mediaklikkmediatanacs

2016. október 21., péntek

2016. október 16., vasárnap

2016. október 15., szombat

Szerencsés vagy

Amikor elkezdesz beszélni egy távoli, muzulmán országban élő meleg fiúval, aki elmondja, hogy senki nem tud a melegségéről, hogy senkivel nem tud róla beszélni, hogy néha belegondol, hogy mi lenne, ha kiderülne, és az akkora szégyen lenne a családja számára, hogy akkor inkább off, hogy a testvérének se mondhatja el, hogy nem talál helyi melegeket, hogy kívánja az érintést, a csókot, hogy semmi pénzért dolgozik, ami leginkább megy a csóró családnak, hogy néha feladná, de az álma, hogy más országba költözzön, leginkább Európába vagy Amerikába, hogy békében éljen úgy, ahogy ő szeretné, már-már segélykérően kéri, hogy ebben help, akkor azt érzed, hogy szerencsés vagy...

2016. október 10., hétfő

Igazából lenézem azokat...

- akik rokkankhelyre kártya nélkül állnak be
- akik a kutyájuk után nem szedik össze a szart
- akik illegálisan raknak le sittet, egyebet az utcán
- akik dohányoznak tiltott helyeken is
- akik a csikket a földre dobják
- akik képtelenek a szelektív hulladékgyűjtésre
- akik nem használják az irányjelzőt
- akik szemetelnek az utcán
- akik menet közben kidobják a kocsiból a szemetet
- stb.

2016. október 9., vasárnap

Kéz a kézben

A katalán Sport csütörtökön tovább fokozta a kedélyeket, miután közzétett egy nyáron készült közös képet a két labdarúgóról. A fotón New Yorkban sétálnak, kéz a kézben.



Forrás: Origo
SPF: Remélem majd jól alakulnak a dolgaik. :) Mert eddig nem igazán...

2016. október 6., csütörtök

Gyermek, otthon

Azért ez a legújabb gyerekmolesztálási ügy nagyon durva. 26 éven át senki nem tett semmit. Vajon hány gyereket rontott meg és tett tönkre egy életen át?! A másik helyen meg teherbe is ejtettek egy lányt... 
Mégis mi van itt? 
A legelesettebbeket, leggyengébbeket, legkisebbeket tették és teszik áldozattá...
Azért azok a szülők is, akik lemondanak a gyermekükről...
Hát, ez az egész ezer kérdést vet fel.
De leginkább végtelenül szomorú.

2016. október 5., szerda

Zenész hírek a nagyvilágból 231. - IKEA-bútorok közt összebújó meleg párral lázad Oroszország




Tízszer annyi szavazatot gyűjtött össze egy meleg pár az IKEA oroszországi címlap-versenyén, mint a jelenlegi második helyezett - szúrta ki a Humen Magazin. A bútoráruház ugyanis minden évben versenyt hirdet: a nevezőknek úgy kell fotózkodniuk egy IKEA-szobában, ahogyan az a katalógus címlapján is szerepel. A verseny jelen állását nehéz nem a középkort idéző, kőkeményen homofób oroszországi törvényi környezet elleni demonstrációként felfogni. A törvények miatt egyébként már maga az IKEA is majdnem bajba került: hogy ne legyen így, inkább visszavonták az orosz piacról egy katalógusukat, amelynek egyik oldalán egy azonos nemű pár is szerepelt - írja a Humen.

Forrás: Index, Humen

2016. október 3., hétfő