2018. május 12., szombat

Melegség A Tanárban

Várható volt, hogy A Tanárban megjelenik majd a melegség kérdése is, miután minden részben 1-1 új új témát dolgoznak fel. A 7. részben ez meg is történt. Bár időnként a valóságtól kissé elrugaszkodott a sorozat, de szerintem hazai gyártásban elég jót sikerült alkotni. A színészek is igen jól teljesítenek, Anger Zsolt kiemelném, de Nagy Ervin is jó. 

A meleg kérdést érintő részben viccesnek tűnő, de nagyon gáz volt a WC-s jelenet, konkértan pont ez az a szitu, ami hazavágja azt, hogy elfogadják a melegeket normálisnak, meg hogy a melegek nem tudnak a WC-ben csak simán pisilni anélkül, hogy ne a másik faszát nézzék, és a másik seggére ne csapjanak... Ezt nem igazán értettem, miért kellett bele. Főleg egy RTL-es gyártásban. Meg a meleg srác osztály általi elfogadása is elmaradt, mint ami ez előző részben a kövér, kiközösített lánnyal megtörtént. Persze, ha realitást várok el, akkor valóban nem indokolt az amerikai happy end, főleg nem magyar viszonylatban. De üzenetként jó lenn volna. 

Erről függetlenül, jó, hogy legalább téma, és megjelent a pozitív, elfogadó üzenet is, ami értékelehető/értékelendő. Az én középiskolás koromban közel sem voltak ilyenek, szóval egész más azért most.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése