"...márpedig Alföldinél igazán széppé, a szó szoros értelmében romantikussá válnak az érzések, pláne a királydrámákban megszokott hatalmi manipulációkhoz képest. Amikor az egymástól rég elszakított két férfi hosszú idő után újra találkozik, egy olyan őszinte, szerelmes és minden értelemben valódi csókban egyesül Fekete Ernő és Patkós Márton, amitől a közönség egyik felének a lélegzete is elakad, a másik meg idegesen köhécselni kezd.
Ugyanilyen gyönyörű sokkal később, Edward halála előtt valamivel, ahogyan a kegyvesztett és elgyötört uralkodót megmosdatja a szerelme, egy mosószivacsnyi gyengédséggel tartva benne azt a keveset, ami a lelkéből még megmaradt. Színházban gyakorlatilag soha nem találkozni ennyire finom, őszinte, hiteles és szép testábrázolással, amikor a meztelenség vagy a szexualitás mellé semmiféle felkiáltójel nincs odakarcolva, mert az nem más, mint az érzelmek kifejezésének legvégső, legtisztább eszköze. Pláne, ha ráadásul a homoszexualitásról van szó, amiről magyar színpadon talán még egyetlen egyszer sem beszéltek így: egyszerűen csak a szerelem egyik válfajaként."
Forrás: Index
Emberi megközelítés a témához, ritka.
VálaszTörlésÉrtő ábrázolásában válhat csak érezhetővé.
Újra találkozni hosszú idő után, eleve a
lehetséges legmélyebb együtt-pillanatok egyike.
Aki érezte már, az nemtől függetlenül érteni fogja.
Amen. :) Ezek szerint már láttad?
TörlésEgyrészt általánosságban írom,
VálaszTörlésinkább saját tapasztalat felől látva,
hogy a fent megfogalmazott érzelmi tapasztalás
mennyire jelentős lépés lehet az ember életében,
másrészt Alföldi tálentuma épp az,
hogy a magyar színjátszáshoz hozzáadta
a következő társadalomfejlődési lépést
amikor eljött az ideje.
Komolyan vette annak kifejezőerejét és
mert élni vele.
Épp ez ad létjogosultságot a színháznak is,
hiszen mivégre nézne bárki egy darabot,
ha az nem ragadja meg valahol,
főleg olyan vonatkozásban amire választ keres belül, vagy épp emléket idéz.