A norvég nő majdnem egyidős volt Cohennel, de vele kevésbé volt megengedő a kor: Cohent Marianne egy közeli barátja értesítette idén nyáron, hogy az egykori múzsa rákos, noha erről ő sosem beszélt az énekesnek – írja a New Yorker egy olyan cikkben, aminél megindítóbb és szebb írásművet nemigen lehetett találni mostanában a sajtóban. Cohen pedig azonnal újra írt Marianne-nak.
„Nos, Marianne, eljött az idő, amikor már olyan öregek vagyunk, hogy a testünk lassan széthullik. Azt hiszem, nagyon hamar követni foglak én is. Tudd, hogy olyan közel jövök mögötted, hogy ha kinyújtod a karodat, elérhetsz.”
„Nos, Marianne, eljött az idő, amikor már olyan öregek vagyunk, hogy a testünk lassan széthullik. Azt hiszem, nagyon hamar követni foglak én is. Tudd, hogy olyan közel jövök mögötted, hogy ha kinyújtod a karodat, elérhetsz.”
És a levél még éppen elérte Marianne-t, még tudott miatta mosolyogni, még ki tudta nyújtani a karját, amikor odaért a szövegben az, aki felolvasta az utolsó éber órái egyikén a levelet. A norvég barát megírta mindezt Cohennek, és azt is, hogy a legvégén, amikor Marianne légzése már egészen lelassult, a Bird on a Wire-t dúdolta neki, a búcsú előtt, ami egyszer, majdnem fél évszázada, már elhangzott: So Long, Marianne.
Forrás: Index
SPF: ez annyira szép, hogy még mindig nem tudtam betelni vele...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése