Miután 18 évesen elmondta otthon, hogy meleg, kitagadták, elhagyta a szülői házat és volt, hogy télen egy kietlen tanyán kikészített kecskebőrök között fürdött egy szerszámraktárban, miközben a családja darabokra hullott. Aztán küzdött. Petrekovits Marcit ma már egész családja támogatja, ő maga pedig 24 évesen sikeres vállalkozást vezet.
Általános iskola után a kisváros egyházi iskolájába íratták be a fiút. A vallásos gimnázium nem volt kellemes közeg, egyedül az osztályfőnök és a társaság tette elviselhetővé. A morális szabályok is szigorúak voltak: Marci egyszer azért kapott igazgatói intőt, mert a bálon csókolózott a barátnőjével. Ekkor még ugyanis volt barátnője – de a fiúk is érdekelték. A szexualitás besorolása viszont nem. Sosem tette fel magában a kérdést, hogy meleg-e vagy sem, mert nem érezte szükségét.
Aztán jött a fordulópont. Egy pécsi osztálykiránduláson összejött osztálytársával és azt érezte, szerelmes. „Nekem a melegség kicsit választás volt. Ugyanúgy boldog életet tudnék élni egy heteroszexuális kapcsolatban. Csak az olyan lenne, mint mikor hajtasz fel az autópályára, eléred a haladási sebességet, de négyesből nem tudsz felkapcsolni ötösre. Pörgeted a kocsit, halad is, de valószínűleg le fog égni a motor. Ötössel pedig tudnál kényelmesen haladni. Nálam a melegség az ötös.”
„Ha egy fának van egy beteg ága, azt le kell vágni”
Néhány éve meghalt Marci anyai nagymamája, aki összetartotta a családot: „Ha láttad A keresztapát, el tudod képzelni ugyanazt a figurát nőben, akit ő képviselt. Mindig ő hozta össze a családot, mindenki hozzá ment, ha baja volt.” De az élet ment tovább. Marci októberben, a születésnapján barátait beavatta tervébe, hogy elmondja a szüleinek, mi a helyzet. Mindenki támogatta. „Fel sem merülhet az, hogy ez probléma lehet.”
Lett belőle probléma. És mint később rájött, az időzítés sem volt megfelelő.
Marci színt vallott nővéreinek és anyjának. Kisebbik nővére kiborult és nem volt hajlandó tudomást venni a hírről. Nagyobbik nővére és anyjuk pedig összefogtak ellene. Elkezdődött két hét káosz: „Volt, hogy ültem a szobámban, bejött anyám sírva, és elmondta, hogy ha egy fának van egy beteg ága, azt le kell vágni. Innen indultunk. Elhangzott, hogy én nem vagyok a te gyereked, nem vagy az én fiam... A nagyobbik nővérem kijelentette, hogy soha többé nem akar látni, és az ő gyerekét biztos nem fogom a kezembe venni.”
Apjának senki nem mondott semmit – a férfi pedig nem is kérdezett. Sose volt szokása. Holott a helyzet otthon borzalmas volt: „Minden este sírás, lelki terror… A nővéreim pedig elérkeztek arra a pontra, hogy levegőnek néztek és nem foglalkoztak velem.”
„Ezt a buzit neveljük át heteróvá”
A vitákon felül szépen lassan elkezdett érlelődni az elhatározás, hogy a fiút rendbe kell tenni. A pszichológusok nem segítettek. Más megoldás után nézett a család. Egy szerda este Marcit berakták az autóba és elmondták neki, hogy meg sem fognak állni egy távoli város másik vallásos iskolájáig. De Marci ott nemet mondott az igazgatónak.
Az osztályfőnök ekkor már tudta a megoldást: a fiú elmúlt 18, már a maga ura. Mikor az igazgató hívatta, hogy kész átadni Marcit a másik gimnáziumnak, előtte a fiúval a pap elolvastatta az oktatási törvényt és felkészítette arra, hogyan is kell beszélgetni az igazgatóval. A paptanár volt ekkoriban Marci és párja legfőbb támasza: „Elmondása szerint sok álmatlan éjszakát okozott ez neki, mert mindkettőnket nagyon szeretett, és ezt össze kellett egyeztetni a vallásával.”
Marci előtt anyja három utat nyitott meg: vagy elmegy másik gimnáziumba, vagy Erdélybe egy bányába, vagy azt csinál, amit akar. „Anyám és a nővéreim csapatot alkottak, hogy ezt a buzit neveljük át heteróvá.”
Végül Marci döntött. Egyik nap összepakolt és elment otthonról.
Forrás és folytatás: HVG, Kép: Sáfár Krisztián
SPF: érdemes elolvasni. Azért ez kemény lehetett...
