2014. október 31., péntek

KDNP és a vasárnap

És akkor a vasárnapi asztalnál együtt ül a sok munkanélküli a családban. Jól van, KDNP, ezt már egyszer lesöpörték, remélem most is ez lesz, mert más gazdasági hatásai is vannak, amibe nem gondolnak bele. Nem érdekli őket, hány ember veszíti majd el a munkáját emiatt, csak vasárnap minden legyen zárva és menjenek az emberek a templomba.

2014. október 30., csütörtök

Zenész hírek a nagyvilágból 159. - Tim Cook is meleg

Az Apple-vezér büszke rá, hogy meleg

Az Apple CEO-ja, Tim Cook a Bussinessweekbe írt publicisztikát, ami azért nem mindennapi dolog. Azt írja, próbált minél kevesebb figyelmet irányítani magára, az Apple így is a világ legjobban figyelt cége, inkább a termékekre és azokra a remek dolgokra koncentrált, amit a felhasználók elértek velük. Most viszont magáról is beszél.

„Évek óta nyíltan beszéltem a szexuális orientációmról. Rengeteg kolléga tudja az Apple-nél, hogy homoszexuális vagyok, nem tűnt úgy, hogy emiatt máshogy kezelnének. Persze, nekem szerencsém volt, egy olyan cégnél dolgozhatok, ami imádja a kreativitást és az innovációt, és tudja, hogy csak akkor működhet jól, ha támogatja az emberek különbségeit. Nem mindenki ilyen szerencsés” – mondja. Azt írja, hogy bár sosem tagadta meg szexualitását, egészen idáig nem mondta el nyilvánosan. Most megtette:
"Büszke vagyok rá, hogy homoszexuális vagyok, ez az egyik legnagyobb dolog, amit Istentől kaptam."

Cook szerint az, hogy homoszexuális, segített megérteni, milyen kisebbségben lenni, és ablakot nyitott arra, milyen problémákkal küzdenek a kisebbségi csoportokban lévő emberek nap mint nap. Ettől sokkal empatikusabb lett, ami teljesebb élethez vezetett. Emellett rinocéroszbőre lett, ami jól jön, ha valaki az Apple vezérigazgatója. 

Azt írja, a világ gyerekkora óta rengeteget változott, a házassági egyenlőség irányába tart, és a coming outolt hírességek tették sokkal toleránsabbá a kultúrát. Magát nem tartja aktivistának, de felismerte, milyen előnyökkel jár, amit tesz. Akkor is, ha nem volt egyszerű döntés.

Máris beszólt egy orosz képviselő az Apple meleg elnökének


Örökre ki kellene tiltani Oroszországból az Apple elnökét, miután nyilvánosan is felvállalta, hogy meleg – javasolta egy homofób orosz képviselő. Vitalij Milonov a FlashNord nevű orosz nyelvű portálnak nyilatkozta ezt. „Mit tudna ő hozni nekünk? Ebolát, AIDS-et, gonorrheát?” – fogalmazott a szentpétervári önkormányzati politikus.

Forrás: Index, HVG, Allthingsd
SPF: én nem tudtam.

2014. október 29., szerda

Zenész hírek a nagyvilágból 158. - Prosztatarák, közösülés, melegek

Meglehetősen hedonisztikus hangvételt üt meg egy új kanadai kutatás. A tanulmány szerint minél több női partnerrel fekszik le egy férfi, annál kisebb eséllyel fog prosztatarákban elhunyni. A meleg férfiak már nem ilyen szerencsések.

Ami jót tesz a heteroszexuálisoknak, az káros a homoszexuálisok számára. A több mint húsz férfivel szexuális kapcsolatot létesítő férfiaknál ugyanis kétszer gyakrabban jelent meg a prosztatarák, mint azoknál, akik nem létesítettek kapcsolatot azonos nemű személlyel, vagy csak egy állandó férfi partnerük van. További érdekesség, hogy ezekben az esetekben a kevésbé agresszív rákos megbetegedés jóval gyakrabban fordult elő. A melegeknél tapasztalható jelenség okát még nem ismerik a szakértők.

Forrás: Origo
SPF: nem tudom ez mennyire (nagy) faszság vagy sem, de valaki ezért még pénz is felvesz? Elég fura.

2014. október 28., kedd

Zenész hírek a nagyvilágból 157. - Videó: Utasok nyomták le a homofób őrjöngőt a repülőtéren

Hogyan reagálna a tömeg Ferihegyen, ha egy nagy darab, fiatal férfi megtámadna egy melegnek vélt fickót? Dallasban pillanatok alatt lenyomták a rendbontót, a reptéri rendőröknek már csak egy rasszista szónoklatot kellett meghallgatniuk bilincselés közben.



A fiatal férfi először fennhangon szidalmazta a rózsaszín inges utast a Dallas/Fort Worth nemzetközi repülőtéren, majd - mivel az közelment hozzá és mosolygott rajta - egyszer csak nekiugrott és belerúgott, és megpróbálta leteperni az utast.

Erre azonban már nem volt ideje, mivel a többi utas pillanatokon belül a földre vitte. Különösen egy cowboykalapos, idősebb férfi lépett fel vele szemben erélyesen, érces hangon rendreutasítva a homofóbot.

Forrás: HVG
SPF: éljenek a cowboyok, vesszenek az idióták!

2014. október 27., hétfő

Deichmann





Egész jó reklámokat csinálnak. Kicsit olyan szép a cipőd, dugunk? érzésem van, de jó. :)

2014. október 25., szombat

Az el Clásico margójára

Győzött a jobbik és megtudtuk, hogy van olyan, hogy Sergi Roberto. :)


Forrás


Forrás


Forrás (Itt a spanjával, Marc Bartrával, na ő se kutya... :P)

2014. október 24., péntek

Grosicsék

...1973 óta éltek hangos szótól mentes házasságban...

Ami szép, az szép.

Te mit csináltál volna 56-ban?

Régen sokszor, ma már ritkábban, de egy évben egyszer biztos elgondolkodom azon, mit csináltam volna 56-ban? Tök jól hangzik, hogy pesti srácként harcoltam volna a barikádokon. Az is lehet, hogy ezt csináltam volna, de nem tudhatom, utólag nem lehet kimondani. Egy biztos, ezt szeretném mondani. De fene tudja, lehet, hogy a szüleim óvtak volna, lehet, hogy nem lett volna bátorságom hozzá, lehet, hogy inkább a túlélésért küzdöttem volna, vagy elmenekülök, nem tudhatom. Ha gyerekem lett volna, rájuk is gondolni kell, mikor teszel jót, ha kockáztatod az életed az ő jövőjükért vagy ha ha nem kockáztatod a  jelenükért és a biztos jövőjükért. Nem könnyű dilemma.

Nagyon tetszik az a hangulat, erő, hogy egy magasabb dologért együtt küzdöttek, harcoltak, ahogy együtt mozdult a tömeg, ahogy felkeltek az elnyomás ellen. Az idősebb elbeszélők mindig olyan áhitattal beszélnek róla, mint csodáról, ami fantasztikus volt.

Mondjuk ha látom, hogy a szeretteimet viszik el, aztán soha nem látom újra őket, vagy alázzák meg, börtönzik be, vagy netán egy ávós lövi le, akkor egészen biztos, hogy nem bírok a fenekemen maradni. 

Voltam én tüntetni a 2000-es években elég sokat, szívtam a könnygázt, tök jó volt tüntetni valamiért, vagy éppen valami ellen, közösen, együtt. De ez más volt. Meg egy-egy közlekedési konfliktusban is simán megölném a másikat (túlzás), de ha már ennyi elvisz, akkor ennél sokkal fontosabb, személyesebb is elvihetne, nem tudom. 

Ezt már sose tudjuk meg, de azért büszke vagyok az 56-os hősökre.

2014. október 22., szerda

Szinódus & könyv

Semmiről nem döntött a szinódus, szóval nem változott semmi.
Többet kellene olvasni - mindenkinek.


Forrás

2014. október 18., szombat

2014. október 16., csütörtök

A escondidas


Forrás



Forrás

Jaj, ez a spanyol művészfilmes világ a gyengém...
Remélem hamarosan ideér ez a film.
Whynot, köszi az ajánlást!

2014. október 14., kedd

Zenész hírek a nagyvilágból 156. - Megengedőbbé válhat a katolikus egyház a melegekkel szemben

A melegekkel kapcsolatos pozitívabb szemléletre szólították fel az egyházat a jelenleg a Vatikánban zajló zsinat résztvevői. A főpapok kéthetes találkozójának témája a családról szóló katolikus tanok felülvizsgálata.

Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke 
fontos kérdéseket feszegetett hétfői beszédében:

-A homoszexuálisok adottságokat és értékeket tudnak felajánlani a keresztény közösségnek. Képesek vagyunk a befogadásukra, tudjuk garantálni ezeknek az embereknek a testvéri helyet a közösségünkben? 
Az azonos nemű párok otthont keresnek az egyházban. Ők gyakran kívánnak egy olyan egyházat, amely szívesen befogadja őket. 
Képesek-e a mi közösségeink ezt nyújtani, elfogadva és tiszteletben tartva az ő szexuális orientációjukat, anélkül, hogy a családról és a házasságról szóló katolikus alaptételt fel kelljen áldozni?

A zsinat hangneme nyitott és elfogadó. Egy olyan intézmény számára, amely a melegek szexualitására aberrációként tekintett több ezer éve, már a hasonló kérdések feszegetése is forradalmi léptékű.

A zsinat résztvevői ugyanakkor leszögezték, hogy a melegek házassága elfogadhatatlan.

Erdő Péter hangsúlyozta: a melegek és leszbikusok párkapcsolatai nem egyenjogúak a férfi-nő házassággal, és az egyház számára elfogadhatatlan, hogy nemzetközi szervezetek nyomást gyakoroljanak a társadalmi nemeket hirdető gender-elméletek jogszabályokba való lefektetéséért.

Copyright © 2014 euronews

Forrás: Euronews
SPF: haladunk, haladunk, még a végén integráció lesz, (talán addig, mire meghalok).

2014. október 13., hétfő

Zenész hírek a nagyvilágból 155. - Gyermekkori trauma: "A pap vett nekem fagyit és cukorkát, majd megerőszakolt"

Damir Zlatar Frey (60) színházi rendező őszintén és bátran beszél legszörnyűbb gyermekkori traumájáról, amikor egy pap megerőszakolta. Megerőszakolójának megbocsát és elismeri, hogy részben ő is élvezte az abúzust. Mindezt a Kristálybíboros című önéletrajzi regényében írta meg. (...)

Szép kisfiú voltam. Hasonlítottam Tadzióra a Luchio Visconti rendezte, A halál Velencében című filmjében, ezért megakadt rajtam a tisztelendő úr szeme is. Kirándulásokra hordozgatott és simogatott. Nekem mindez egészen addig jól is esett, amíg nem kért meg arra, hogy üljek bele a hímvesszőjébe. Megpróbáltam védekezni és ellenállni, de nem jártam sikerrel. De nem is ez volt a legszörnyűbb, hanem miután a tisztelendő hazavitt a házunkhoz közeli Šulek utcába, majd hazaértem, a nagynéném szótlanul mosta ki a véres fehérneműmet. 

Önéletrajzi regényét részben terápiás célzattal írta "ki" magából. Damir Zlatar Frey nem megélhetési celebként eszkábált össze egy botránykönyvet. A sokoldalú művész sikeres színházi rendezői-, operarendezői-, dramaturg- és fesztiválszervezői karrierjét több állami kitüntetéssel is elismerték és jómódban él.

fray.jpg
Nem hirdeti fennhangon, de felvállalja homoszexualitását.

Arra a kérdésre,hogy vajon azért vált homoszexuálissá, mert gyerekkorában egy férfi molesztálta, nemleges a válasza.

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a pap pénisze és nyelve miatt váltam homoszexuálissá. Hiszem, hogy született meleg vagyok. Az életemben többször is próbálkoztam nőkkel, ám mindig kudarcot vallottam. Gyorsan rájöttem, hogy őket és magamat is csak kínzom. Azonban mindig is a nők voltak a legjobb barátaim, de férfiakkal osztottam meg az ágyam. Régen erről beszélni sem lehetett, de még ma is szerényen, visszahúzódva élek immár hosszú kapcsolatban Marko Fereni Frey kulturális menedzserrel. A partnerem jóval fiatalabb nálam, de hát a szerelem nem ismeri a kort. A toleráns Isztriai-félszigeten élünk, de nem hirdetjük fennen másságunkat. Baráti körünket zömében heteroszexuális házaspárok alkotják.

Folytatás>>>

Forrás: Pepita Croatia
SPF: alapvetően rettenetes a sztori, de jól mutatja a középkori állapotokat a radikális katolikusok között. Azt se könnyű eldönteni, hogy a megerőszakolásnak köze van-e a homoszexuálissá váláshoz, az áldozatok szinte mindig tagadják, de én azért nem lennék ebben olyan biztos. 

2014. október 12., vasárnap

X-Faktor

Hogy miért kiért nézem? Haha. :) Nincs több kérdés.


Van.

Forrás



Viszont.

Forrás

Meleg férfiak

Kevés ma már az új meleg blog, de nemrég indult egy. Majd kiderül, jó-e.


2014. október 10., péntek

2014. október 9., csütörtök

Stoppos, Costa

Mindig elindítják a fantáziámat ezek a nyunyó stopposok... :) Egyre gyakrabban látom őket az Osztyapenkónál. Nem is értem, tényleg így akarnak eljutni bárhová, hogy az autópályán stoppolnak?! Ez még működik 2014-ben?!

Volt egy reggel, amikor az egyik bevásárlóközpontban voltam, és számomra meglepő volt, hogy a Costa Coffee fullon volt, ráadásul diákokkal. Elfilóztam, hogy amikor ennyi idős voltam, akkor én ettem a 3 (száraz) zsömlét egész nap, most meg a Costában nyitnak 800 Ft-os kávéval, kicsit más világ. 


2014. október 6., hétfő

Zenész hírek a nagyvilágból 154. - Gérard Depardieu gyerekprostituált volt

A 65 éves francia színészlegenda a napokban megjelent Ca C'est Fait Comme Ca (Így történt) című önéletrajzi könyvében ír arról, hogy tízéves korától kezdve szexuális szolgáltatásokért cserébe pénzt fogadott el férfiaktól. "Egész kicsi koromtól fogva feltűnt, hogy tetszem a melegeknek" - írja a színész. "Amikor megpróbáltak felszedni, pénzt kértem tőlük."

Depardieu azzal próbálja megnyugtatni olvasóit, hogy habár csak tízéves volt ekkor, legalább tizenötnek nézett ki, viszont arról is beszámol, hogy évekkel később keresetkiegészítés gyanánt már rendszeresen ki is rabolta a kuncsaftjait.

A Zöld kártya sztárja azt is bevallotta, hogy a hullarablástól sem riadt vissza ebben a zűrös időszakában: alkalomadtán segített egy férfinak holttesteket kiásni a temetőben, hogy ellopják az ékszereiket és a cipőiket.

Forrás: Origo
SPF: pfff, az kemény.

Zenész hírek a nagyvilágból 153. - Melegsége miatt került börtönbe Marokkóban egy brit férfi

Online kampányban igyekeznek lebeszélni mindenkit az odautazásról.

A 69 éves Ray Cole-t és marokkói partnerét, Dzsamak Dzam Vald Nasszt a rendőrség egy marrákesi buszmegállóban tartóztatta le szeptember 18-án. A rendőrök elkobozták a mobiltelefonjaikat, amelyeken közös képeket találtak róluk.

A képeket bizonyítékként használták fel ellenük a bírósági tárgyaláson, amelyen négy hónap börtönre ítélték őket homoszexualitásért. Marokkóban örvény tiltja a homoszexuális cselekedetet.

Kampány a kiszabadításért
Cole családja kampányt kezdett a nyugdíjas brit lapkiadó szabadon bocsátásáért, arra biztatva támogatóikat, hogy írjanak kommenteket a marokkói turisztikai hivatal Facebook-oldalára. Az aktivisták a marokkói hotelek és éttermek honlapjait is tiltakozó kommentekkel látják el, Charlie Elphicke konzervatív parlamenti képviselő pedig egyenesen azt tanácsolta a briteknek, hogy ne utazzanak Marokkóba – írja a Travel Mole.

Forrás: Origo
SPF: középkor...

2014. október 4., szombat

Az öltözök világa

Leginkább vicces. Járok egy-két helyre ilyen-olyan sportot űzni, ezekből a tapasztalatokból szemezgetek. 

Egy ideig vicces, de egy idő után inkább unalmas, amikor rendszeresen a buziság a téma néhány szigorúan heteroszexuális izmos fiúnál. "Leszopsz? Haha. Megyünk b@szni a fürdőbe? Haha. Ma tövig lesz? Haha." Nem tudom eldönteni, hogy tényleg ez a szint, vagy valóban van bennük egy kis rejtett melegség. Szerintem utóbbi. Annál biztos, akiről tudom, hogy pénzért csinálta.
Szintén fárasztó, amikor már egy egész focicsapatnyi 40+-os hapsinál szintén az a móka, hogy "Béla, öterezért leszopsz akkor? Haha. Csak otthon ne tudják meg. Jobb leszek az otthoninál, Haha." De most tényleg?!

Azán van az a két srác, akikről nem tudom, hogy melegek-e, bár miután 3 perc alatt kész az öltözés és a fürdés, valószínű, hogy nem azok. Sajnos. A kisebbik viszont úgy jár, billeg, hogy pontosan tisztában van azzal, hogy a 10-es skálán 24 pontot ér el. A szemtelen mindenit neki, hogy lehet ekkor a önbizalma... :) Egy ilyen giffel üdvözölném egyszer. :)

http://sorrygirlsisuckcock.tumblr.com/
Forrás

Aztán vannak azok, akik imádják magukat. Nem is törődnek a külvilággal. Folyamatosan a tükörben keresik magukat, a hajukat igazgatják minden gyakorlat után, és így tolják le az öltözést és az egész edzést is. Az ilyennek nem irigylem a társát, akkor se ha az illető önmaga... :)

Van olyan terem is, ahol az edzőfiú közismert melegpornós. Talán még ma is aktív - a filmekben biztos az volt. :) 


Forrás

Mára ennyi, majd még folyt. köv.

2014. október 1., szerda

The Way He Looks





Egyszer talán már leblogoltam, de most is nagyon aranyos - a drámával együtt.
Portugálul tudók előnyben.