2020. április 18., szombat

Tiger King - Joe Exotic

Én még nem láttam, de ez a cikk és hype meghozta a kedvemet.
Miközben azon is érdemes elgondolkodni, mennyire befolyásolta az életet, hogy gyerekként többször megerőszakolták. Valószínű nagyon...
Szintén figyelemreméltó, hogy habzsolta a fiatal fiúkat. Öt férje volt! Idézetek a cikkből:
  • mindössze ötéves volt, amikor egy idősebb fiú többször is megerőszakolta az otthonukban, középiskolás korában pedig folyamatos csesztetések tárgya lett, mivel a fiúk társasága helyett inkább a lányokét kereste.
  • Itt ismerte meg első élettársát, a 19 éves Brian Rhyne-t is, akivel a közeli Arlingtonba költöztek.
  • Két évvel a G. W. Zoo megnyitása után a friss állatkert-tulajdonos első élettársa, a HIV-fertőzött Brian Rhyne meghalt.
  • Következő élettársa, J. C. Hartpence is egy fiatal oklahomai srác volt, ám kapcsolatuk a rengeteg alkohol és kábítószer hatására viszonylag gyorsan megromlott
  • Ezalatt Joe Exotic felvett egy 19 éves fiút az állatkertjébe, akivel egy hónapon belül összejöttek. Miközben vele járt, elcsábított egy másik (saját bevallása szerint nem meleg) fiatalembert, így aztán hárman osztoztak egy ágyon. Közös esküvőt rendeztek, egyszerre lettek egymás férjei 2014-ben.
  • Az egyik lelépett, a másik 2015-ben hivatalosan is Joe Exotic férje lett. A házasságuk azonban nem sokáig tartott: 2017 októberében fejbe lőtte magát az állatkertben.
  • Az eset erősen megborította Exoticot, aki két hónappal a véletlen öngyilkosság után egy Dillon Passage nevű fiúval kötött házasságot.
SPF: na jó, wazze... :)
Forrás: Index