2021. december 28., kedd

Elit

Most jutottam el oda, hogy bepótolom az Elit (Elite) lemaradásomat a Netflixen. Előnnyel indult, hogy spanyol, és hogy elég erős benne a meleg vonal, de azt nem gondoltam, hogy ennyire. :) Összehasonlítva az én középiskolai éveimmel, hát, izé, nagyon más. Ilyen nincs, hogy bocsi, most nincs kedvem suliban lenni, csapjunk egy gyors délutáni medencés luxy bulikát fiatal meleg fiúkákkal, ahol a ruha nem feltétlenül szükséges, de azért (vagy pont ezért) tetszik. Bele se merek gondolni, hogy mi lett volna, ha így nőttem volna fel, de ezen kár is filózni. Vannak azért komoly dolgok is benne, nagyon is. Talán túl sok az ármány és az intrika, de összeségében nagyon tetszik. Még a zenék is nagyon el lettek találva.

2021. december 8., szerda

Férfi öltözők és a Netflix

A foci és a kondi miatt voltam néhány férfi öltözőben, és kevés dolog van, amit mindennél jobban utáltam, és utálok a mai napig, az pedig az egymásra licitáló "férfias" hőzöngés és mellveregetés. Általában "kinek nagyobb a fasza" stílusban, így dugtam meg a ribancot, vagy úgy megküldtem az assznyot - idősebb korban, ennyit ittam, én többet, bebaszva hazavezettem, blalba, fele se igaz sztorik. Legutóbb az egyik öltözőben meg azt kifogásolták a "macsó" férfiak, hogy már nem tudnak egy filmet se megnézni Netflixen, hogy ne lenne benne valami buziság. "Hogy nem lehet ezt kikapcsolni, hogy én nem akarok olyat látni?!" Egyébként igaz, valóban sok filmben van melegség, de ugye pont ez lenne a lényege, hogy ott tartsunk, hogy ez már olyan legyen mint a hajszín vagy a bőrszín, érdektelen, nem téma. Ők még nem tartanak itt. Én már szeretnék ilyen világban élni. 

2021. október 28., csütörtök

Coming outolt egy ausztrál profi focista, ő az egyetlen játékos a világon jelenleg, aki nyíltan meleg

Az ausztrál Adelaide United focistája, Josh Cavallo a klub Twitter-oldalán közzétett videóban jelentette be, hogy meleg. A futballban nagyon ritka, hogy aktív játékos coming outoljon, a 21 éves középpályás jelenleg az egyetlen profi futballista a világon, aki nyíltan vállalja homoszexualitását.

Cavallo arról beszél a videóban, sokszor a sírás határán, hogy eddig kettős életet élt, elrejtette a világ elől igazi énjét, azért, hogy valóra válthassa gyerekkori álmát, és profi focista váljon belőle. Meg kellett tanulnia, hogyan rejtse el az érzelmeit, hogy ne lógjon ki a profi futball közegéből. Hat éven át küzdött a szexualitásával, de most boldog, hogy végre le tudta zárni ezt magában. Abban hitben élt eddig, hogy sosem beszélhet nyíltan a melegségéről, a futball és a homoszexualitás két külön világ. Attól félt, ha kiderül róla, hogy meleg, az emberek bántani fogják, kigúnyolják, de nem így történt, a szerettei, a barátai és a csapattársai is mind-mind támogatók voltak. Kiállásával azt szeretné üzenni, hogy teljesen rendben van, ha valaki focistaként meleg, és mindekit arra biztat, hogy vállalja magát a világ előtt.

Forrás: Telex

SPF: fura, hogy 2021-ben még mindig csak itt tartunk, de haladunk. Egyébként meg tök helyes. :)

2021. szeptember 28., kedd

2021. szeptember 26., vasárnap

A többség támogatta a melegházasságot a svájci népszavazáson

Népszavazáson támogatták Svájcban vasárnap az azonos neműek házasságát. Az este közzétett hivatalos végeredmény szerint a választók 64,1 százaléka értett egyet az azonos neműek házasságának engedélyezésével. Az ország 26 kantonjának mindegyikében többséget kapott az előterjesztés, írja az MTI.

A melegházasság lehetőségét korábban a svájci parlament és kormány is támogatta. A svájci törvényhozás már tavaly törvényben engedélyezte a melegházasságot, de ennek ellenzői népszavazást kezdeményeztek arra hivatkozva, hogy a házasság csak férfi és nő köteléke lehet. A jogszabályt a referendum idejére felfüggesztették, s most a voksolás nyomán a svájci kormány fog dönteni annak hatályba helyezéséről.

A Svájcban élő azonos neműek számára eddig a bejegyzett élettársi kapcsolat engedélyezett volt. Ez azonban nem adott számukra ugyanolyan jogokat a honosítás és az örökbefogadás terén, mint a heteroszexuális pároknak. A jogszabály lehetővé teszi azt is, hogy leszbikus párok spermadonort vegyenek igénybe mesterséges megtermékenyítés céljából.

A melegházasság több európai országban engedélyezett, így Ausztriában, Belgiumban, Dániában, az Egyesült Királyságban, Finnországban, Franciaországban, Hollandiában, Izlandon,

Írországban, Luxemburgban, Máltán, Németországban, Norvégiában, Portugáliában, Spanyolországban és Svédországban.

Forrás: Telex

SPF: a hanyatló Európa, bocsánat, Nyugat-Európa... 

2021. július 6., kedd

Samuel Luiz emlékére...

Samuel Luiz-t, a 24 éves egészségügyi dolgozót egy szórakozóhely előtt támadták meg szombat hajnalban. Luiz éppen egy videóhívásban volt, amikor két járókelő azzal gyanúsította meg, hogy felvételt készít róluk. Egyikük megütötte, majd 12 másik férfival visszatérve eszméletlenre verték Luizt. Az áldozat később a kórházban halt meg.

A rendőrség még vizsgálja a gyilkosság okát, de bizonyíthatja a homofób indítékot, hogy legalább egy gyanúsított melegellenes káromkodások közben bántalmazta az ápolót.

Az eset miatt hétfő óta tüntetnek Spanyolország nagyvárosaiban. A tragédia híre hamar elterjedt a spanyol és nemzetközi sajtóban, többek között Madridban, Barcelonában, Valenciában, Salamancában, Bilbaóban és Zaragozában is tízezrek vonultak utcára hétfőn, igazságot követelve a meggyilkolt fiúnak. A tüntetők „A homofóbia megöl bennünket” feliratú táblákkal vonulnak az utcákon. Spanyolország miniszterelnöke, Pedro Sánchez részvétét nyilvánította Luiz családjának.

Forrás: Humen, 444, elpais

SPF: borzasztó...

2021. június 20., vasárnap

Szivárványszínekkel fogadhatják Münchenben a magyar válogatottat


Petíciót indítottak Németországban, hogy a müncheni Allianz arénát a labdarúgó Európa-bajnokság német-magyar meccsének idejére szivárványszínekben világítsák ki.

Az online aláírásgyűjtés kezdeményezői azt írták: június 15-én egy olyan törvényt fogadtak el Magyarországon, amely korlátozza a kiskorúak tájékozódáshoz való jogát a homo- és transzszexualitás témakörében. Álláspontjuk szerint ez beavatkozás az emberi jogokba, és korlátozza a tájékozódáshoz való jogot.

Mint a kezdeményezők emlékeztettek rá, a stadion szivárványszínű kivilágítására van lehetőség, és 2016-ban volt is példa rá a Christopher Street Day, vagyis közismertebb nevén a meleg büszkeség napján. Akkor az Allianz közleményben biztosította támogatásáról az LGBT közösséget.

Nem csak civil aláírásgyűjtők, hanem müncheni politikusok is azt kérik, hogy az Allianz Arena színeivel üzenjenek Magyarországra. Miután Németországban petíció indult, hogy szivárványszínekre világítsák ki a német-magyar Eb-csoportmeccsre a müncheni stadiont, a müncheni városi tanács mind a hat frakciója ugyanerre kérte a város polgármesterét.

Mint írták, München „támogatja a sokszínűséget, a toleranciát és az egyenlőséget a sportban, valamint a társadalomban”. A tanács a magyar LMBT+-közösségnek szeretne jól látható üzenetet küldeni, miután a magyar parlament őket sújtó törvényt fogadott el - tették hozzá.

Forrás: Euronews, HVG

SPF: az elmúlt napok fejleményei után nagyon menő lenne, de valójában elég kicsi az esély rá, az UEFA nem hiszem, hogy engedélyezné, minden feszültségkeltő politikát offolnak, meg túl jóban vannak a vezetői Orbánnal... De azért hátha és danke!

2021. május 15., szombat

Love is love by D&G


A szovjeteknél természetesen ebből is baj lett, ahogy nálunk is hasonló volt a reakció, és lesz ennél erősebb is... Amúgy nagyon jó lett.

2021. május 9., vasárnap

Mi Hazánk vs. Pride

Módosul az idei Budapest Pride felvonulás útvonala, miután a rendőrség értelmezte a Kúria csütörtökön kihirdetett döntéseit. Konszenzusos megoldást javasoltak, amit a Telex tudósítása szerint elfogadtak a Budapest Pride szervezői, így a felvonulást egy rövidebb útvonalon, az Andrássy út kihagyásával tartják meg.

A Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, Novák Előd még április végén jelezte, hogy a főbb budapesti közterületek lefoglalásával az idei Budapest Pride felvonulás ellehetetlenítését akarják. A gyülekezési törvény értelmében egy gyűlés bejelentésére – mint amilyen a Budapest Pride felvonulás is – leghamarabb annak tervezett időpontját megelőző három hónappal van lehetőség. Ha ugyanott egyszerre többen szeretnének gyűlést tartani, azé az elsőbbség, aki előbb jelenti be rendezvényét.

Ezt kihasználva a Mi Hazánk politikusai és a hozzájuk köthető aktivisták a határidő megnyílását követő első órában bejelentések tucatjaival árasztották el a rendőrséget. A tömeges bejelentések között volt egy, amely az első lehetséges bejelentési időpont, 2021. április 25. 00:00:00 előtt tíz másodperccel került beadásra, és ez vonatkozott az Andrássy út, a Hősök tere, valamint a Bajcsy-Zsilinszky út útvonalon tartandó vonulásos gyűlésre. Csakhogy az ügyfélkapu visszaigazoló értesítése szerint a befogadás időpontja 2021. április 25. 00:00:03, így a párt azzal érvelt, hogy a szolgáltató általi igazolást kell a benyújtás időpontjának tekinteni.

Ebben az egy esetben a Kúria úgy ítélte meg, hogy a két eltérő időpontot tartalmazó igazolás állt a gyülekezési hatóság rendelkezésére, mégis a döntése alapjául a Mi Hazánk számára kedvezőtlen tartalmú igazolást fogadta el, ezért hatályon kívül helyezték a rendőrség elutasító végzését.

Emiatt a rendőrség visszavonta azt a korábbi határozatát, amelyben engedélyt kapott a Budapest Pride felvonulás. A megismételt eljárásban kompromisszumos javaslatot tettek a Budapest Pride-nak az Andrássy út kihagyásával, amit elfogadtak a szervezők.

Forrás: Humen

SPF: szegény mihazánkosok annyira szánalmasak, valahogy sehogy nem jön ki a matek, miért foglalkoznak folyamatosan a melegekkel. Ha van valami, ami engem nem érdekel és nagyon távol áll tőlem, akkor inkább elkerülöm, jó messzire. Ehhez képest ők állandóan ezzel foglalkoznak. Felvet néhány rejtett pszichológiai kérdést. Másrészt ha te melldöngető nagy keresztény vagy, akkor hogy lehet ennyi gyűlölet a szívükben, hogy folyamatosan más ELLEN dolgozol?! Minden cselekedeted a másik ELLEN van. Nem tudják, hogy a mennyország kapuja a gyűlölet előtt zárva van?! Nem, nem tudják... Ezt sem tudják. 

2021. április 22., csütörtök

A Pesti TV homofóbiája és színvonala

Ez a Pesti TV tényleg borzasztó alja... Ez a színvonal 2021-ben?! Az egész sztoriban csak az a jó, hogy a Fidesz ezt a csatornát szánta a fiatalok megfogására, miután a HírTv-t már nem nézték. Muhaha. :D  

2021. március 23., kedd

Az LMBTQ közösséget védi a magyar együttes új dalában - Carson Coma: Pók

 

A Carson Com új dala kristálytisztán szólal fel a magyar társadalomban dúló gyűlölet és homofóbia ellen. A 2018-ban alakult indie együttes – akik a 60-as évek beat korszakának jelenlegi legjobb képviselői országunkban – március 22-én adták ki Pók című dalukat, és hozzá egy (amúgy nagyon szórakoztató klipet) Kizlinger Lilla rendezésében. A szövegét nem kell sokáig vizsgálni, hogy rájöjjünk: a srácok humorosan, metaforikusan és kreatívan is védelmükbe veszik az LMBTQ-közösséget.

Pont ugyanúgy vagyunk mások,

Pont ugyanolyan srácok, 

pont ugyanolyan lányok,

és pont ugyanolyan párok.

Forrás: Humen

SPF: jó lett, menő. A Petőfin nem fog menni...

2021. február 23., kedd

Gulácsi és a szivárványcsaládok

A család az család - ez nem is lehet kérdés! Több mint 14 éve külföldön élek, mind a magánéletben, mind a...

Közzétette: Péter Gulácsi – 2021. február 23., kedd

SPF: hatalmas tisztelet érte! Magyar válogatott focistaként az igencsak homofób közegben ilyet meglépni... Ráadásul a miniszterelnök kedvenc sportjában válogaott labdarúgóként, óriási! :) Remélem idővel ez is változni fog. Szeretnék abban hinni, hogy valami elkezdődött. Hosszú út lesz, de valami van, és ez már nem lesz visszafordítható. 

Egyébként Németországban néhány nappal ezelőtt indult el az #ihrkönntau­funs­zählen (számíthattok ránk) kampány. Az 11Freunde magazin legújabb számában több mint 800 női és férfi labdarúgó szólalt fel a homofóbia ellen.

2021. február 18., csütörtök

Zenész hírek hazánkból 284. - A család az család

Ebben a fotelben minden szülő és minden gyermek otthonosan érezheti magát. A családi történetek mind egyediek és...

Közzétette: IKEA – 2021. február 18., csütörtök

Több, mint negyven márka csatlakozott a szivárványcsaládok közössége által indított kampányhoz, „a család, az család”-hoz, írja a Szivárványcsaládokért Alapítvány közleménye.

A kezdeményezéshez olyan nagy világmárkák adták nevüket, mint például az IKEA, az HBO vagy a Levi's. A magyar cégek közül csatlakozott a Sziget, a Fruccola és a Netpincér is, de mellettük szerepel például a holland nagykövetség is. A csatlakozó cégek célja, hogy kifejezzék egyetértésüket azzal, hogy egy gyereknek az a legfontosabb, hogy szeretetteljes családban nőjön fel. A cégek #acsaládazcsalád hashtag használatával fejezik ki állásfoglalásukat, vannak olyanok, amelyek külön terméket hoztak létre egyetértésük kifejezésére.

Forrás: Telex

SPF: szép-szép. (De majd biztos jön rá a NER propagandája.)

2021. február 16., kedd

Ausztráliában...

Szivárványt mintázó utat adtak át Sydney Surry Hills nevű részén. A különleges utat egy parkos részen fektették le, és igen fontos dolgot szimbolizál: az ausztrálok ezzel állítanak emléket annak, hogy most már a szigetországban is összeházasodhatnak az azonos nemű párok.

Forrás: HVG
SPF: micsoda különbség...

2021. február 4., csütörtök

Zenész hírek hazánkból 283. - Egy német lap feltette Orbánnak a kérdést, mi lenne, ha meleg lenne a gyereke

Már az interjú címe is beszédes: „Orbán úr, mi lenne, ha a lányának muszlim barátja lenne?”

A Stern személyes kérdéseket is feltett, először arra voltak kíváncsiak a német újságírók, hogy a magyar miniszterelnök milyen értékeket képvisel, ezért megkérdezték, mi lenne, ha az egyik gyereke odamenne hozzá, és coming outolna, hogy meleg?

Orbán erre azt válaszolta, hogy ez jó nagy kihívás lenne, de hála Istennek még nem szembesültek ilyen kérdéssel.

„A feleségem és én természetesen ugyanúgy szeretnénk a gyermekeinket, a vonzalmaiktól teljesen függetlenül”

– mondja a miniszterelnök.

A Stern ezután azt pedzegeti, hogy mi lenne akkor ha a potenciális meleg gyermeke szeretne egy gyereket szeretne örökbe fogadni, hiszen ezt a Fidesz meg akarja akadályozni egy törvénymódosítással. Orbán szerint ő és a felesége minden helyzetben átgondolnák, hogy milyen módon tudnának segíteni a gyereküknek.

„Keresztények vagyunk, és minden Isten kezében van: az ítélet, a büntetés és a kegyelem is.”

Amikor arról kérdezik, hogy egy ilyen lehetséges helyzet megváltoztatná-e a nézőpontját a politikát és a törvényeket illetően, Orbán azt mondja, hogy felesküdött az alaptörvényre, és abban az áll, hogy a család férfiből és nőből áll. Szerinte ez nem intoleráns hozzáállás, neki van egy alapállása, egy másik embernek meg egy ettől eltérő nézete, amivel ő nem ért egyet.

„Mivel együtt kell élnünk, megpróbáljuk a közös alapot megtalálni. Ez a tolerancia”

– mondja.

Forrás: Telex

SPF: egyrészt ha ilyen normálisan is tud reagálni, akkor miért erősíti ezt a homofób kormányzást? (Mert ez hoz több szavazót...)

Másrészt kicsit álságos a gyermekes rész, mert ezt az alkotmányt ő kreálta Szájer Józseffel (ugye...), szóval ez egy kicsit neccces válasz erre.

Szóba kerül még a mesekönyv is, érdemes elolvasni.

2021. január 28., csütörtök

Ez bűn - It's a Sin

 

Az angol Channel 4 új ötrészes minije, mely itthon Ez bűn címmel teljes évados premiert kapott az HBO GO-n, egy fiatal baráti társaság történetén keresztül  mutatja be, hogy milyen volt melegként élni Londonban az 1980-as években az AIDS-válság kellős közepén. Az elég borús téma ellenére, amely a történet előrehaladtával egyre komorabbá válik, a sorozat tele van humorral és sugárzik belőle az életigenlés. Mindez annak köszönhető, hogy ez nem egy újabb AIDS-sztori, hanem sokkal inkább egy történet a barátságról és az embertelen körülmények közt is megbúvó reményről. 

Az It’s a Sin készítője az a Russel T. Davis, aki többek között a kultikus Queer as Folk (Fiúk a klubból) angol eredetijének megalkotója, és aki engem legutóbb a Years and Years minisorozattal nyűgözött le. 

Az, hogy egy kiemelkedően jól sikerült sorozatról lesz szó már az első epizód végére sejthető lett, az It’s a Sin ugyanis az utóbbi hónapok egyik legerősebb sorozatkezdését produkálta. Mindössze 45 perc alatt bemutatta és össze is hozta a főbb karaktereket, megteremtette a 80-as évek semmivel össze nem téveszthető nosztalgikus, feelgood hangulatát, belengette a szereplők előtt álló tragédiákat és az utolsó perceiben a néző hidegrázósan vehette tudomásul, hogy olyan karakterekhez kezdett máris kötődni, akik közül biztosan lesz olyan, aki nem fogja megérni a sorozat végét.

Forrás: Sorozatjunkie

SPF: jóóóóóóó.

2021. január 17., vasárnap

A szolidaritás új hálója - ajánló

Egy hónapja fogadta el az Országgyűlés az Alaptörvény 9. módosítását és az örökbefogadással kapcsolatos jogszabályok módosítását. Mennyiben változtatott ez a nem heteroszexuális emberek megítélésén? Hogyan élik meg jogaik szűkítését a hazai LMBTQ közösségek és emberek? Szekeres Zsolt jogász kollégánk személyes hangú írása. (...)

A módosítások egy része már hatályos – aki eddig nem tudta volna, annak már az Alaptörvény harsogja a képébe, hogy „az anya nő, az apa meg férfi”, és hogy a gyerekek keresztény nevelése... de tudjátok már, nem akarok senkit sem újratraumatizálni ezzel a gyerekjogi katasztrófát előidéző cinikus politikai akcióval. (...)

A helyzet pedig az, hogy ebben az országban valóban sokkal több az elfogadás és a szeretet, mint amennyi elsőre látszik, és sokkal közelebb van, mint elsőre hinnénk. A nagypapa, aki a helyes szavakat keresi, hogy úgy kérdezzen, hogy ne legyen sértő; a vallásos nagynéni, aki bátornak és szupernek tartja az unokaöccsét; az idős anyuka, aki bekarikázza fia barátjának nevét a naptárban, pedig csak most hallott róla, mind egyértelműen mutatják: a kétségbeesett és kegyetlen hatalomnál a valóság mégis erősebb.

Forrás: 444

SPF: jó kis írás, olvassátok végig.

2021. január 2., szombat

Kids Again


Vicces, hogy a kocsiban pont a Petőfin hallottam ezt a számot, ami kicsit meglepő, hiszen ha tudnák, hogy micsoda homoszexuális propaganda van benne, biztos nem játszanák. Vagy csak nem tudnak még róla? Vagy csak nem működne a média (se) melegek nélkül? Vagy még nem szóltak le? Már csak ezért is teljesen fölösleges ez az új front, amit a melegek ellen indítottak, mert az élet (és a szabad világ) már rég túllépett ezen. Annyira gáz a múltba visszamenni és a gyors politikai haszonszerzés érdekében gyűlölködést szítani. Nem túl keresztényi. Ez a Sam Smith is nagyon tud énekelni.