2015. február 28., szombat

A Dal

Európának is, de főleg az iszlám államnak is mekkora fricska lett volna egy félig magyar, félig pakisztáni meleg srác kiküldése az Eurovízióra. :) Meg elég jól énekelt Mujahid Zoli. 


Forrás

2015. február 26., csütörtök

Zenész hírek hazánkból 45. - Piarista pap szállt szembe Semjén melegházassággal kapcsolatos gondolataival

Néhány napja tartottak egy népszavazást Szlovákiában. A referendumot egy magát családvédőnek nevező szervezet kezdeményezte, és a szavazóknak az alábbi három kérdésre kellett válaszolniuk:

- Egyetért-e azzal, hogy egy nő és egy férfi kötelékén kívül semmilyen más együttélési formát ne lehessen házasságnak nevezni?
- Egyetért-e azzal, hogy azonos nemű párok vagy csoportok számára ne legyen lehetővé téve a gyermekek örökbefogadása, illetve ezt követő nevelése?
- Egyetért-e azzal, hogy az iskolák ne kötelezhessék a diákokat a szexuális viselkedésről és az eutanáziáról szóló órák látogatására, amennyiben szüleik nem értenek egyet a tananyag tartalmával?

A szavazáson végül az igenek győztek, igaz, a részvétel nagyon alacsony maradt, mindössze 21,4 százalékos volt a részvétel, ezért a referendum érvénytelen maradt. Semjén Zsoltnak azonban már ez a kis győzelem is elég volt ahhoz, hogy közleményt jelentessen meg, és leírja benne, hogy:

„Üdvözöljük az igenek győzelmét a szlovákiai népszavazáson. A szlovák nép tanúságot tett a közös keresztény értékekről és a normalitásról.”
Semjén álláspontjára azonban olyan helyről érkezett kritika, ahonnan nem vártuk volna: Urbán József piarista szerzetes, a rend budapesti gimnáziumának igazgatója és korábbi magyarországi tartományfőnök a blogján reagált részben elítélően a miniszterelnök helyettes szavaira.

„Fenntartásaim vannak azzal az állítással kapcsolatban, hogy a szlovákiai népszavazáson az igenek győzelme a »keresztény értékekről és a normalitásról« tett tanúságtétel. Lehetséges olyan felfogás, amely szerint akkor, ha valaki szeretné a keresztény értékrendet követni és normálisnak lenni, igennel kell válaszolnia a feltett kérdésekre.

De van olyan felfogás is, amely szerint pontosan keresztényként és kifejezetten azért, hogy normálisak legyünk – azaz igaz, jó, egészséges, nem megbetegítő legyen a társadalom –, nemmel kell szavazni a feltett kérdésekre (különösen az első kettőre)”
- írja a szerzetes.

Urbánt bejegyzése után a Válasz.hu kereste meg azzal, hogy fejtse ki bővebben álláspontját, mire a pap hosszú és elgondolkodtató levélben válaszolt. Levelét a Válasz.hu teljes egészében publikálta az erről szóló cikkében, amit ide kattintva lehet elérni.

Nézetei szerint a homoszexualitással kapcsolatos vita egyelőre megreked a fogalmak tisztázásánál; mivel mindenki máshogy gondol a homoszexualitásra, érdemi vita sem jöhet létre a témáról.

„Nehéz szó a homoszexuális. Terhelt. Nem jó hangzású. Orvosi – patológiás – hangulata van. És főként: szégyen kötődik hozzá. Már kimondani is nehéz. Érzed az ajkadon. Ez azért érdekes, mert a társadalmi vitákban – azt persze, hogy ezek mennyiben viták, azaz a tisztulást és a közös megértést célzó eszmecserék, szintén jó lenne érinteni –, sokszor elbeszélünk egymás mellett, pontosan azért, mert mást értünk a szavakon. Továbbá könnyen megtörténik itt is, ami a vitáinkban rendre, hogy tudniillik címkézünk, és egymás helyett, a másik helyett e címkéket látjuk.”

- írja Urbán. Szerinte ez vezet ahhoz, hogy a társadalom egy része számára a homoszexualizás egyoldalúan megmarad bűnös, beteg állapotnak, ebben az esetben pedig teljesen logikus, hogy a melegházasság és a meleg párok örökbefogadásának ellenzői közé áll az illető, hiszen úgy érzi, védenie kell ezeket a társadalmi intézményeket, félti őket.

„Honnan a félelem? Miért félünk egymástól? A félelem és az erőszak ördögi kört alkot. Nem lehetne úgy beszélgetnünk, hogy ne legyen félelem közöttünk? Hogyan lehetne ezen dolgozni? A szavaink tisztázása, a címkézés elkerülése nem segítene-e?”
Na, de többet nem idézek belőle, olvassa el végig, aki teheti. Átgondolt és higgadt szöveg, vallásosoknak és kevésbé vallásosoknak egyaránt fogyasztható.

Forrás: 444, Urbán József, valasz.hu
SPF: wowowowowowow!!!444!!! Éljenek az intelligens piarista szerzetesek!

2015. február 23., hétfő

Ő nyert egy ilyen Oscart


Forrás

Eddie Redmayne
Forrás

Legalább megtudtam, ki az az Eddie Redmayne. :)

Mert szép



Sokszor csak azért fekszem le éjfélkor, mert tudom, hogy másnap korán kelés, de igazából akkor élek. Mármint szellemileg. Akkor a legjobb, a legérdekesebb. Csak muszájból fekszem, meg tudatosságból, miközben az elme szárnyalna még tovább. 

2015. február 19., csütörtök

Nedves

Simicska fáradtan, fájós fejjel már csak annyi erőm van, hogy befogadjam a bulvárt (a háttérben persze Vlagyimir Vlagyimirovics látogatása a téma), és szavazzak a nedves bugyira... LOL. :)

2015. február 15., vasárnap

Túl-világ

"Most, hogy bezárul egy ajtó a kincseimmel, kérlek, nyiss ki egy másikat az égi kincseiddel."

Rég hallottam ilyen szép imádságot. Ezt a mondatot az elhunyt jegyezte fel még a halálos ágyán. Megérintett. A mondat és az egész temetés is. 
Ismét felmerült bennem, vajon melyik a jobb; ha tudod, hogy néhány napod, heted, hónapod van hátra, és van időd felkészülni a végső útra, szenvedésekkel tele, de talán megnyugvással, vagy ha nincs időd erre, nem szenvedsz hónapokig, és hirtelen jön el a végső pillanat? 
Hol az egyik, hol a másik kerekedik felül. 
A másik fájdalmas kérdés: egyedül hagyni, vagy egyedül maradni?


2015. február 14., szombat

Zenész hírek hazánkból 44. - Valentin-napra készült el három magyar popsláger LMBTQ-verziója

A Nyitottak vagyunk kezdeményezés keretében négy magyar zenekar, illetve előadó írta át és játszotta fel újra egy-egy ismert szerelmes dalát úgy, hogy a szöveget azok is énekelhessék, akik lányok és lányokba szerelmesek, és azok is, akik fiúk, és fiúkba szerlelmesek. A négy előadó a Kistehén, a Pa-Dö-Dö, a The Biebers (Puskás Peti) és Szász Veronika, aki egy népdalt kanyarított át. A zenészek ezzel a gesztussal is azért szeretnének tenni most, hogy egymást csak a tettek alapján ítéljék meg az emberek, tekintet nélkül nemre, nemi identitásra, szexuális orientációra, vagy éppen vallási meggyőződésre vagy származásra, tekintet nélkül bármi másra. - írja közleményében a Nyitottak vagyunk kezdeményezés három alapítója, a Prezi, a Google és az Espell. Az ötlet egyébként a DDB reklámügynökségé. Még több kontent a dedikált YouTube-csatin.

Forrás: 444, Nyitottak vagyunk
SPF: mondjuk én nem vagyok egy V-nap rajongó, de ez szép kezdeményezés, a lenti nóta pedig jó is.
 

2015. február 12., csütörtök

Apjuk



Az apának való elmondás tényleg az egyik legnehezebb, persze én se tettem még meg...

2015. február 10., kedd

Zenész hírek hazánkból 43. - Egy meleg lelkész vallomása

Kincses Marcell ifjúsági lelkész volt, de 27 évesen fel kellett adni a hivatását, mert úgy döntött: felvállalja homoszexualitását. Marcell nagyon sokáig harcolt a felismerés ellen, ördögi kísértésként élte meg, de egy nap rájött, hogy ez a szíve mélyén ott van, és nem tud lelki vezető maradni. Most a hvg.hu-nak mesélt nyíltan a sokáig tartó bűntudatról, félelemtől átitatott életéről és arról, hogy miként fér össze lelkében a hit és a melegség. 

Forrás: HVG

Zenész hírek a nagyvilágból 170. - A spanyol királyt tette címlapjára egy melegmagazin


VI. Fülöp spanyol király fotója látható egy melegmagazin címlapján.
"Ez az első alkalom, hogy egy spanyol uralkodó olyan újság címlapján szerepel, amely elsősorban a homoszexuális olvasókat célozza meg" – hangsúlyozta a RAGAP Magazine.

A király fotója a lap egyik különkiadásában jelent meg, amelyet a január végi madridi turizmusvásár, a Fitur alkalmából adtak ki.
A magazin egyik cikkében a spanyol királyi házban történt generációváltásról számolnak be.

VI. Fülöp nem sokkal azután, hogy 2014 júniusában királlyá avatták, az első spanyol uralkodóként, feleségével együtt homoszexuális szervezetek képviselőit fogadta audiencián.

Forrás: HVG
SPF: na, ez király! Hah. :)

2015. február 8., vasárnap

A pillanat...

...amikor nem is a ruhát, hanem a modellt nézed másodpercek óta az online prosiban... :)

2015. február 6., péntek

Zenész hírek a nagyvilágból 169. - Melegekről lesz népszavazás Szlovákiában - eredménytelen lett

Szombaton a következő kérdésekre kell válaszolniuk a szlovák szavazópolgároknak:

1. Egyetért-e azzal, hogy házasság csak egy férfi és egy nő között jöhet létre?
2. Egyetért-e azzal, hogy azonos nemű párok ne fogadhassanak örökbe gyermeket?
3. Egyetért-e azzal,hogy az oktatási intézmények ne követelhessék meg a gyermekek részvételét azokon az órákon, amelyeken a szexuális viselkedés, illetve az eutanázia a téma?

Az MTI írása szerint a szlovák közvélemény korábbi felmérések szerint konzervatív nézetek vall. Nyilván ezért sokkal óvatosabbak a pártok, mint a média, és nem határlódnak el a népszavazástól, a válaszokról pedig többnyire maszatolnak.

Egyértelmű választ csak a második legnagyobb ellenzéki párt, a konzervatív Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) adott, amely három igent javasol. Szintén egyértelmű a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) álláspontja, ők a népszavazástól való távolmaradásra buzdítják a híveiket.

A két magyar párt közül a Berényi József vezette Magyar Közösség Pártja (MKP) arra ösztönzi szimpatizánsait, hogy vegyenek részt a népszavazáson. Érvelésük szerint mivel a párt a hagyományos családmodellt támogatja, szavazóit is arra kéri, ezen értékek alapján döntsenek a voksoláson. A Bugár Béla vezette Most-Híd szlovák-magyar pártnál kicsit árnyaltabb a kép, az eredetileg a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomból (MKDM) indult elnök a három igent ajánlja, de a párt vezetőségének jelentős része ennél liberálisabb nézeteket vall.

A többi, érdemi támogatottsággal rendelkező szlovák párt álláspontja sem egyértelmű, legfeljebb a referendumon való részvételre szólítanak fel. Ez Robert Fico kormánypártjának, a baloldali Irány-Szociáldemokráciának a hozzáállása is a népszavazáshoz. A pártelnök-kormányfő érdemben nem foglal állást a kérdésekben, a párt egyik EP-képviselője, Monika Benová a referendum ésszerűtlen és felesleges mivoltát hangoztatja, viszont a párt második embere, Marek Madaric, az Irány erősen nemzeti érzelmű kulturális minisztere a részvétel fontossága mellett tör lándzsát.

A népszavazás maga nagy eséllyel érvénytelen lesz amúgy. Legalábbis Szlovákiában eddig rendre nagyon alacsony volt a népszavazásokon részt vevők aránya – az eddig megtartott hét referendum közül hat esetében 50 százalék alatt maradt, csak az Európai Uniós csatlakozásról 2003-ban megtartott referendum volt érvényes. A referendum költsége 6 millió euró, közel kétmilliárd forint.

A népszavazást a Szövetség a Családért elnevezésű civil szervezet kezdeményezte. Eredetileg négy kérdést tartalmazó népszavazás-tervezetet petícióját több mint 400 000 írták alá. A köztársasági elnöknek augusztus 27-én kézbesítették. Kiska a tervezetet átküldte tanulmányozásra az Alkotmánybíróságnak. A testület október 28-i határozata értelmében, egy kérdés nem volt összhangban a szlovák alkotmánnyal. Így az kikerült a referendum kérdései közül.

Forrás: 444, Felvidék.ma
SPF: jaj, Istenem, belefáradtam én már a sok hülyeségbe... Az sok meleg, akiknek a gyermekeik intézetben vannak, akikről lemondtak, akiket vernek, erőszakolnak, akinek torzult a személyiségük, a sok bántás miatt, akiket leszarnak, akik csonka családban nőnek fel, vagy akik állandó veszekedésben nőnek fel, akiknek a szüleik vágyait kell megvalósítaniuk, akik nem lehetnek önmaguk, akiknek a szigorú vallási előírásokat kell követniük, akiket megrontanak, akiket nyomorékká tesznek, akiket megölnek. Igen, a Szövetség a Családért megtalálta a valódi veszélyt...
Frissítve: 21,4%-os részvételi eredménnyel eredménytelen lett. Origo

2015. február 4., szerda

Zenész hírek hazánkból 42. - Árvai nyíltan vall a melegségéről

cover 02
A Forbes üzleti magazin többoldalas cikket közölt a Prezi történetéről, a három alapítóval beszélgetve. A szövevényes történet közepén Árvai Péter fontosnak tartotta megjegyezni, hogy meleg, és meglepő nyíltsággal beszél a témáról:

Azért döntöttem úgy, hogy beszélek erről a magyar sajtóban, mert sokszor óva intettek, nehogy majd én legyek a „buzi CEO Magyarországon”. Rájöttem, hogy itt a cégben arról beszélek, hogy állj ki az ötleteidért és azért, aki vagy. (...) Hogyan tudnám képviselni így az értékeinket? Ezt eddig egyszerűen elszúrtam.

A cégvezér, akit tavaly Európa legjobb internetes vállalkozójának választottak meg, úgy gondolta, nem titkolhatja el az egyik oldalát. „Hogyan tudsz éjjel-nappal teljesíteni úgy, ha azon gondolkodsz, lehet, hogy nem fogadnának el az emberek? Ezt így nem lehet. Ha hiszel egy küldetésben, ha része vagy egy közösségnek, akkor nem titkolhatod el az egyik oldaladat” – mondta Árvai. A Prezi vezetője úgy véli, egyszer eljutunk odáig, hogy a melegségről nem is lesz érdemes beszélni, és az ugyanolyan hétköznapi téma lesz, mint az, hogy ki jobb- és ki balkezes.

Forrás: Index
SPF: ki nem tudta? :)

2015. február 2., hétfő

I Am Michael

James Franco egy meleg férfit alakít az I Am Michael című filmben, méghozzá egy olyan meleg férfit, aki a vallás segítségével felülemelkedik a szexuális beállítottságán, és végül pap lesz. Justin Kellynek ez az első filmje, de elég pozitív kritikákat kapott, az európai premier a berlini filmfesztivál Panorama szekciójában lesz.

SPF: 1. érik már az a Franco CO. :) 2. Azt a hármasozást azért megnézném. :) 3. B2. :)


Forrás: Index, Fotó: Larry Busacca / Europress / Getty

2015. február 1., vasárnap

Kódjátszma

A második világháború egyik legnagyobb hatású, mégis talán legkevésbé ismert hőse a tragikus sorsú Alan Turing, aki nélkül ma lehet, hogy egészen máshogy nézne ki Európa és a világ térképe. A zseniális matematikus 1912-ben született, napjainkban pedig a modern számítógép-tudomány egyik atyjaként tisztelik. A második világháború alatt a brit Bletchley Parkban működő kódtörő központ munkatársaként dolgozott és kulcsszerepe volt a német Enigma nevű titkosító gépek jeleinek megfejtésében. Ez a becslések szerint legalább két évvel rövidítette le a második világháborút és elősegítette a németek legyőzését. A teljes titokban zajló műveletről egyébként a hetvenes évekig senki sem tudott. 

Ez a tény szomorú szimbóluma is lehetne Turing életének, akinek homoszexualitása miatt rejtőzködő életmódot kellett folytatnia, Nagy-Britanniában ugyanis az azonos neműekhez való vonzódást ez idő tájt még betegségként kezelték. 1952-ben lelepleződött és választania kellett a börtön, vagy a hormonkezelés között. 1954-ben találtak rá holtan, az pedig a mai napig nem ismert, hogy öngyilkosság vagy merénylet áldozatává vált-e.

Forrás: Port

Következő